szerző:
hvg.hu

Míg néhány hónapja mindenki „gender studies” szakértő volt, most hirtelen többen oktatási szakembereknek képzelik magukat – írja közösségi oldalán Fodor Éva.

„A CEU két amerikai képzésének egyike sem felel meg a felsőoktatási törvénynek” – állítja a szombaton megjelent kormánypárti napilap, a Magyar Idők. Erre írja azt Fodor Éva rektorhelyettes, hogy amíg néhány hónapja mindenki a társadalmi nemek tanulmánya szakértőjének vallotta magát, ma oktatási szakértők ők.

Fodor szerint „hogy a CEU végez-e felsőoktatást New Yorkban, hogy az ottani 'advanced certificate' programunk ebbe a kategóriába tartozik-e, arról New York állam Oktatási Hivatala dönt a magyar felsőoktatási törvény szerint (is). Megvizsgálva és megtekintve a programunkat, a New York-i hatóság azt a határozatot hozta, hogy igen, és erről tájékoztatta, szóban és írásban, a magyar kormány illetékeseit.”

Hogy mindez megfelel-e a hatályos magyar törvényeknek, azt a magyar Oktatási Hivatal hivatott eldönteni, nem újságírók, nem a Hír Tv műsorvezetője, még csak nem is a kormányszóvivő (bármilyen rangos helyről is szerzett PhD-t). Ha a kormány megengedné, hogy a szakemberek elkezdjék ezt a folyamatot. De ez az egész egy fura csapda. Nem lehet szó nélkül hagyni a csúsztatásokat, a hitelrontást, a szimpla butaságot és hozzá nem értést. De ahogy a Magyar Időkkel vitatkozunk, és fenti érveinket sorakoztatjuk, normalizáljuk magát a törvényt: elfelejtjük, elfelejtetjük, hogy maga a követelmény is abszurd, igazságtalan, diszkriminatív és alkotmányellenes. Pedig az, és ez a valódi probléma.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Fegyveres szökés: Az ORFK nem értékeli a bátorságot, ha civilnél tapasztalja

Fegyveres szökés: Az ORFK nem értékeli a bátorságot, ha civilnél tapasztalja

Adok és kapok: ez a kellő hozzáállás a párkapcsolatban

Adok és kapok: ez a kellő hozzáállás a párkapcsolatban

Nem akármivel “újít” a Fortnite, természeti katasztrófákat kell túlélniük a játékosoknak

Nem akármivel “újít” a Fortnite, természeti katasztrófákat kell túlélniük a játékosoknak

Küszöbön az Iszlám Állam teljes veresége

Küszöbön az Iszlám Állam teljes veresége

Már idén szalagátvágást ígérnek az M44-esen

Már idén szalagátvágást ígérnek az M44-esen

Nincs apa és anya, csak szülő a francia iskolákban

Nincs apa és anya, csak szülő a francia iskolákban