szerző:
hvg.hu

Különösen Észak-Magyarországon kell óvatosnak lenni.

Kiterjedt és tartós köd miatt adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat és a rendőrség. A köd leginkább a főváros és az Északi-középhegység tágabb környezetében fordul elő, és azokon a tájakon maradhat meg legtovább – írja internetes oldalán az OMSZ, amely figyelmeztet: estétől ismét ködképződés várható.

Leginkább az ország északi felén, azon belül is az északnyugati részeken lehet tartósabb és sűrűbb köd kialakulására számítani. Kis valószínűség mellett az Északi-középhegységben néhol ónos ködszitálás is előfordulhat.

A rendőrség kéri a közlekedőket, a figyelmeztető előrejelzést vegyék komolyan, és a szokásosnál óvatosabban közlekedjenek ezeken a területeken! Egyben jó tanácsokat is közölnek a gépjárművezetőknek:

  • Ködös útszakaszokon csökkentsük járművünk sebességét, valamint tartsunk a szokásosnál nagyobb követési távolságot, és lehetőleg tartózkodjunk az előzéstől!
  • Használjunk ködfényszórót!
  • Ha járművünk ezzel nem rendelkezik, akkor a tompított fényszórót kell bekapcsolni.
  • A távolsági fényszóró használata kifejezetten kerülendő, hiszen az erős fény a páraszemcsékről visszaverődve vakító, átláthatatlan fehér falat képez.
  • Közlekedésünk során számoljunk az úttesten gyalogos, kerékpáros, vagy lassú jármű közlekedésére, meghibásodott jármű megjelenésére, melyek észlelése a ködben ugyancsak jelentősen korlátozódik.

(Police.hu)

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A parlament lépcsőjéig jutottak a tüntetők, ott fulladt ki ellenállásuk

A parlament lépcsőjéig jutottak a tüntetők, ott fulladt ki ellenállásuk

Így vette át a Prima Primissima közönségdíját L. Ritók Nóra

Így vette át a Prima Primissima közönségdíját L. Ritók Nóra

Most is megszűnik egy lap, és a háttérben felsejlik a propagandamédia

Most is megszűnik egy lap, és a háttérben felsejlik a propagandamédia

A rendőrség szerint hazudik az MSZP az alelnök sérüléseiről - mutatjuk, mi történt pontosan

A rendőrség szerint hazudik az MSZP az alelnök sérüléseiről - mutatjuk, mi történt pontosan

Megint a szén-monoxid ölhetett, ezúttal Nógrádban

Megint a szén-monoxid ölhetett, ezúttal Nógrádban

Rájöttek a tudósok: ha 22,8 foknál hidegebb van, megugrik a halálesetek száma

Rájöttek a tudósok: ha 22,8 foknál hidegebb van, megugrik a halálesetek száma