szerző:
hvg.hu

Az anya és két lánya hűtőházak építésére kapott támogatást az Európai Uniótól és a magyar államtól is, de a beruházást jelentősen túlárazták.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása nyomán vádat emelt három nő ellen az ügyészség, mivel kiderült, hogy nem megfelelően használtak fel több százmillió forintnyi európai uniós támogatást. A vádlottak hűtőházak építésére kapták az uniós és magyar állami támogatást, de a beruházást jelentősen túlárazták.

A vádirat szerint a három nő – anya és két lánya – egy gyümölcstermesztéssel foglalkozó céget vezetett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, és elhatározták, hogy annak korszerűsítéséhez európai uniós, illetve magyar állami támogatás felhasználásával hűtőházakat építenek. A jogszabály szerint a támogatás csak akkor adható, ha a pályázó legalább a beruházás 55%-át kitevő önerővel rendelkezik. Csakhogy a két lánynak nem volt tőkéje, ezért édesanyjukkal közösen úgy döntöttek, hogy az építkezés kivitelezője az anya cége lesz, és papíron jelentősen túlárazzák a beruházást, ezzel azt a látszatot keltik, hogy rendelkeznek a szükséges önerővel. Valójában kizárólag a támogatásból akarták a hűtőházakat felépíteni.

Az építkezéshez az édesanya cége alvállalkozókat vont be, akik el is végeztek minden feladatot, majd ezt a munkát az anya cége több mint kétszeres áron tovább számlázta a lányainak. Így a vádlottak a támogatási kérelmekben úgy mutatták be a beruházást, mintha az 700 millió forintba került volna, noha a tényleges bekerülési költség csupán ennek alig fele volt.

A vádlottak így 306 millió forintot szereztek meg jogosulatlanul, melynek nagyobb része az Európai Uniótól, kisebb része a magyar államtól származik. A nyomozás során a két hűtőházat zár alá vette a bíróság.

Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a három nő ellen. Az ügyészség a vádiratban nemcsak börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottakkal szemben, hanem azt is, hogy a bíróság vagyonelkobzást alkalmazzon a jogosulatlanul megszerzett pályázati pénz erejéig, az édesanyát tiltsa el a gazdasági társaság vezetői tisztségviselői foglalkozás gyakorlásától, továbbá a bűncselekmény elkövetéséhez felhasznált gazdasági társaságot szüntesse meg.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Ingatlan

Átlépte az OLAF ingerküszöbét a kisvárdai ökofilmpark

Bár az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala kis büdzséből működik, és elsősorban olyan ügyeket vizsgál, melyek határokon nyúlnak át, a kisvárdai NER-Disneyland újabb létesítménye felkeltette a figyelmüket. Az Európai Bizottság pedig azt szeretné, ha a kormány nem az adófizetőkre, hanem a szabálytalankodó beruházókra hárítaná a rosszul felhasznált uniós pénzek miatt kapott büntetéseket.

Összeszakadt egy víztározó gátja Oroszországban, többen meghaltak

Összeszakadt egy víztározó gátja Oroszországban, többen meghaltak

Jobban bízunk egy robotban, mint a főnökünkben

Jobban bízunk egy robotban, mint a főnökünkben

Olyan pozíciót kapott a NATO-ban Mesterházy, amilyet magyar politikus még nem

Olyan pozíciót kapott a NATO-ban Mesterházy, amilyet magyar politikus még nem

Macron őrültségnek nevezte a szíriai török hadműveleteket

Macron őrültségnek nevezte a szíriai török hadműveleteket

Egy kamion és egy kisteherautó ütközött, egy ember meghalt

Egy kamion és egy kisteherautó ütközött, egy ember meghalt

Beszáguldott a kikötőbe a 24 millió dolláros jacht, kicsit átrendezte a többi hajót – videó

Beszáguldott a kikötőbe a 24 millió dolláros jacht, kicsit átrendezte a többi hajót – videó