szerző:
hvg.hu

A közmédia jövőre minden eddiginél több pénzből gazdálkodhat, így azt gondolhatták, nem kell spórolni a műsorvezetők és riporterek frizuráján sem.

A műsorvezetők és riporterek frizurájára és öltözködésére is többet költhet idén az MTVA: a 24.hu szúrta ki, hogy az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 328 millió forintos keretszerződést írt alá egy három vállalkozásból álló konzorciummal, amely stylist, fodrász és sminkes szolgáltatást nyújt majd az állami cégnek. A Közbeszerzési Hatóság honlapjára feltöltött dokumentum szerint a sminkért a Make-Up Team Kft., a képernyős megjelenésért a Styling Szolgáltató Kft. felel majd, a fodrászokat pedig a Hair Team Kft. biztosítja.

Az MTVA ugyanezért a szolgáltatásért tavaly jóval kevesebbet, 298,2 millió forintot fizetett, akkor Make-Up Team Kft. és a Styling Kft. mellett a fodrászokért felelős befutó a PFP Hungary Kft. volt. A szerződés értelmében

  • a vezető stylist havidíja bruttó 4,3 millió forint,
  • a stílustanácsadói tevékenység óradíja bruttó 6350 forint/óra,
  • az öltöztetés óradíja bruttó 2540 forint,
  • az eseti fodrászszolgáltatás alkalmanként bruttó 18 415 forintba kerül,
  • a sminkes pedig óránként bruttó 3365 forintért dolgozik.

A szerződés egy évig, vagy a keret kimerüléséig él, de ha a keret 12 hónap alatt nem merül ki, akkor a szerződés két alkalommal, egyenként hat hónappal meghosszabbítható.

Az MTVA jövő évi költségvetését nemrég fogadta el az Országgyűlés kulturális bizottsága. A tervezet szerint a közmédia 92,7 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre, míg tavaly még „csak” 79,9 milliárdért gyárthattak műsorokat.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A rák nem fog eltűnni, de kezelhetővé válhat

A rák nem fog eltűnni, de kezelhetővé válhat

Brüsszelt nem lehet megállítani

Brüsszelt nem lehet megállítani

Hosszú Katinka beperelte a FINÁ-t

Hosszú Katinka beperelte a FINÁ-t

Benzines villanyautó: teszten a Honda különc hibrid divatterepjárója, az új CR-V

Benzines villanyautó: teszten a Honda különc hibrid divatterepjárója, az új CR-V

Nagyon lebukott (megint) az orosz állami tévé

Nagyon lebukott (megint) az orosz állami tévé

Mi jobb a bolygónak, az igazi vagy a mű karácsonyfa?

Mi jobb a bolygónak, az igazi vagy a mű karácsonyfa?