szerző:
hvg.hu

A Kozma utcai börtön több ablaka is az utca felé néz, a hozzátartozók itt könnyen kapcsolatba tudnak lépni a rabokkal, és ezt rendszeresen meg is teszik.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy nő ellen, aki tavaly szeptemberben a Kozma utcai börtön előtt vert agyon egy idős férfit. A nő éppen az utcáról kiabált be a börtönbe, hogy kapcsolatba lépjen ott raboskodó élettársával, amikor a 75 éves férfi – aki egyébként az intézmény mellett lakott – megkérte, hogy ne hangoskodjon. A nő erre szidalmazni kezdte, majd többször is megütötte, a férfi elesett, és beverte a fejét a betonba. A nő elsétált, a férfi a kórházban belehalt sérüléseibe.

Az RTL Klub Híradója megtudta, hogy a helyszínen gyakoriak a hasonló jelenetek, a kiabálás rendszeres: a börtön több ablaka ugyanis az utca felé néz, így a rabok és „látogatóik” szabadon tudnak kommunikálni egymással, csak a hangszálaikat kell megerőltetniük.

Az idős férfit agyonverő nő visszaesőnek számít, így akár 12 év börtönt is kaphat.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
"Folyamatosan ott a rettegés: ki lesz a következő?" - A HVG adventi kalendáriumában ma: Windisch Judit

"Folyamatosan ott a rettegés: ki lesz a következő?" - A HVG adventi kalendáriumában ma: Windisch Judit

Szabó Tünde: Újabb stadionok kellenek

Szabó Tünde: Újabb stadionok kellenek

A kétharmados többség önfeledten zikzikelt – ilyen volt a Bródy-koncert

A kétharmados többség önfeledten zikzikelt – ilyen volt a Bródy-koncert

Mutatjuk az új magyar Mercedes buszt, bemutatjuk a gyártóját is

Mutatjuk az új magyar Mercedes buszt, bemutatjuk a gyártóját is

Akkora show-n mutatták be az új magyar buszt, mint egy luxus-Mercedest – képek

Akkora show-n mutatták be az új magyar buszt, mint egy luxus-Mercedest – képek

Titokzatos nevet jegyeztetett be a Samsung, így hívhatják a jövő mobiljait

Titokzatos nevet jegyeztetett be a Samsung, így hívhatják a jövő mobiljait