szerző:
hvg.hu

Az Igazságügyi Minisztérium közleményt adott ki az ügyben, amelyben tulajdonképpen megerősítették a sajtóban megjelent információkat.

Mint arról beszámoltunk, pénteken a Direkt36 arról írt, hogy két éve egy amerikai fedett akció keretében Magyarországon őrizetbe vettek két orosz fegyverkereskedőt, Vlagyimir Ljubisint és azonos nevű fiát, akiket – bár az Egyesült Államok többször is kérte, hogy adják ki nekik őket – Magyarország végül Oroszországnak adott ki.

Az üggyel kapcsolatban az Igazságügyi Minisztérium közleményt adott ki, amelyben azt írták, Vlagyimir Ljubisin és ifj. Vlagyimir Ljubisin kiadatása a szokásos eljárás keretében zajlott, és tulajdonképpen megerősítették a sajtóban megjelent információkat.

Azt írták, valóban mind az Amerikai Egyesült Államok, mind az Oroszországi Föderáció igényt tartott a személyek kiadatására, de őket végül

az igazságügyi miniszter döntése alapján Magyarország az állampolgárság szerinti országnak – ez esetben Oroszországnak – adta ki.

Hozzátették, a kiadatásról az igazságügyi miniszter a bírósági döntések alapján, a vonatkozó jogszabályoknak és nemzetközi szerződéseknek megfelelően hozta meg a döntést, emellett pedig a kormány az Egyesült Államok nagykövetségével és hatóságaival is konzultált és tájékoztatást nyújtott a döntésről.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tömegkarambol az M7-es bevezetőjén

Tömegkarambol az M7-es bevezetőjén

Hatvanéves férfi rabolt bankot Pécsen

Hatvanéves férfi rabolt bankot Pécsen

"Este készülnek a másnapi órákra" – kreatív megoldásokat szül a tanárhiány

"Este készülnek a másnapi órákra" – kreatív megoldásokat szül a tanárhiány

Összefogott a környék az izomsorvadásos kisfiúért, parádéval ünnepelték meg a születésnapját

Összefogott a környék az izomsorvadásos kisfiúért, parádéval ünnepelték meg a születésnapját

Putyin szerint az emberiség ismét a barlangban találhatja magát

Putyin szerint az emberiség ismét a barlangban találhatja magát

Ez legyen az utolsó, ami eszébe jut valakinek, ha nem vett pályamatricát – videó

Ez legyen az utolsó, ami eszébe jut valakinek, ha nem vett pályamatricát – videó