szerző:
hvg.hu

Ha Bécsben megkapja az akkreditációt az egyetem, akkor jogilag az összes uniós országban – tehát Magyarországon is – szolgáltathat.

Ha az egyetem jogszerűen működik Bécsben, akkor a bécsi campus indulása után – az uniós jog szerint – Budapesten is szabályosan folytathatná tevékenységét – írja a Népszava.

A napilap szerint az Európai Unió alapszabadságai közé tartozik ugyanis a szolgáltatások szabad áramlása, s jogi értelemben szolgáltatásnak minősülnek az olyan felsőoktatási képzések is, amelyeket magánforrásokból, így például tandíjakból fedeznek. A tudományos kutatás, az oktatás és a vállalkozás szabadságát az EU Alapjogi Chartája is megerősíti. Mindez azt jelenti, hogy ha Bécsben megkapja az akkreditációt az egyetem, akkor jogilag az összes uniós országban – tehát Magyarországon is – szolgáltathat.

A Népszava emlékeztet rá: a CEU most azért kénytelen Bécsbe költöztetni amerikai akkreditációval rendelkező programjait, mert a magyar kormány nem volt hajlandó aláírni azt az államközi megállapodást az egyetem székhelyállamával, New York állammal, amelynek megléte elengedhetetlenné vált a magyarországi működéshez a felsőoktatási törvény tavaly áprilisi, lex CEU-ként elhíresült módosítása után.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Ha hegyet nem is, de sípályát hoztak Szegedre

Ha hegyet nem is, de sípályát hoztak Szegedre

Kiakadt a Mozilla első embere a Microsoft böngészős fejlesztése miatt

Kiakadt a Mozilla első embere a Microsoft böngészős fejlesztése miatt

41 éve egy magyar családé ez a gyönyörű Wartburg, ami most eladó

41 éve egy magyar családé ez a gyönyörű Wartburg, ami most eladó

Egyetlen női rab van Magyarországon, aki élete végéig börtönben marad: a gyerekgyilkos anya

Egyetlen női rab van Magyarországon, aki élete végéig börtönben marad: a gyerekgyilkos anya

Agyevő amőba ölt meg egy seattle-i nőt, aki csak az orrát akarta kitisztítani

Agyevő amőba ölt meg egy seattle-i nőt, aki csak az orrát akarta kitisztítani

Újabb toxinos zabpelyheket vonnak ki a forgalomból

Újabb toxinos zabpelyheket vonnak ki a forgalomból