szerző:
hvg.hu

Becsó Zsolt szerint nem ő száműzte a Mikulást, mindez csak véletlen egybeesés volt.

Az elmúlt napokban több Mikulást is a háttérbe szorítottak fideszes politikusok: Szabó Zsolt képviselő a hatvani kórház gyerekosztályán vette ki a Mikulás kezéből az ajándékokat, és adta át a gyerekeknek, a Télapó csak a zsákot tarthatta, Dunakeszi polgármestere, Dióssy Csaba pedig a sarokba száműzte a Mikulást, ahogyan Nógrád megyei körútján Becsó Zsolt is.

Az ATV Híradója megkereste Becsót, és megkérdezte tőle, miért száműzte a Mikulást, és osztogatta saját kezűleg a csomagokat.

Eléggé meglepődtem, pontosabban nem lepődtem meg az írásokon, amik megjelentek a különböző portálokon

– mondta Becsó, hozzátéve: 12 éves hagyománya van, hogy az adventi időszakban, december 6-a környékén végiglátogatják a választókerület valamennyi óvodáját. Szintén ajándékokat visznek a bentlakásos szociális intézetekbe és idősklubokba is.

Becsó hangsúlyozta, nem „politikusi mivoltukból” teszik ezt a körutat, hanem azért, mert, ahogy mondani szokás:

jó jónak lenni.

A képviselő szerint mindez csupán szép tradíció, amit szeretnének folytatni, függetlenül attól, mit gondolnak erről a médiában.

Szerinte szó sincs arról, hogy leültette volna a sarokba a Mikulást. Pont akkor toppantak be az óvodába, mikor megérkezett a Mikulás, ennek semmi köze nincs a kampányhoz, ellenzékben is csinálták, és addig fogják ezt folytatni, amíg lesz rá lehetőségük.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Pontosított Volner, a békés tüntetőkkel nincs baja

Pontosított Volner, a békés tüntetőkkel nincs baja

Durva büntetést rótt ki a Milanra az UEFA

Durva büntetést rótt ki a Milanra az UEFA

A túlóratörvény csak a szikra volt, most tört fel a csalódottság

A túlóratörvény csak a szikra volt, most tört fel a csalódottság

Az év végével bezár Magyarország egyik legmenőbb étterme

Az év végével bezár Magyarország egyik legmenőbb étterme

Víz alatti múzeumot építenek a kétezer éves civilizáció kincseinek

Víz alatti múzeumot építenek a kétezer éves civilizáció kincseinek

Beperli egy nő az Apple-t, mert notch van a telefon kijelzőjén

Beperli egy nő az Apple-t, mert notch van a telefon kijelzőjén