szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A közmédia székházában maradt ellenzéki politikusok 24 óra után önként távoztak, péntekre ígérnek újabb akciót.

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
Friss cikkek a témában

Most érkezett

Ellátmány érkezett

Megérkezett a többiekhez Tóth Bertalan és Kocsis Cake Olivio, akik szintén a kerítésen másztak át. Ellátmányt hoztak a többieknek, akiknek már az aprójuk is elfogyott, így kávét se tudtak venni.
  • Botrányosan indult a reggel: az MTVA székházban éjszakázó 13 képviselő hajnalban ismét megpróbálta beolvasni a követeléseiket, de nem értek célt, a fegyveres biztonságiak szó szerint kidobták az épületből Hadházy Ákost - aki a földre került - és Szél Bernadettet is. Hadházyt azt megelőzően egy lépcső rácsáról szedték le, így próbált ugyanis feljutni az emeletre.
  • Ügyvédek és jogvédők szerint jogellenes volt a biztonsági őrök fellépése, Hadházy Ákos és Szél Bernadett feljelentést tett a rendőrségen hivatalos személy elleni erőszak miatt.
  • Több országgyűlési képviselő érkezett reggel illetve délelőtt, ők az MTVA kerítésén átmászva jutottak be az épületbe, a biztonságiak nem léptek semmit.
  • Délben ülésezett a házbizottság, a botrányos szerdai ülés miatt még nem büntetett Kövér László házelnök, az ellenzék viszont parlamenti vizsgálóbizottságot követel az MTVA-nál történtek miatt
  • Több országgyűlési képviselő késő estig bent maradt a közmédia épületében, várakoztak, akcióztak, néha egészen szürreális jelenetek voltak. Többször élőben közvetítették a történteket. Varju László összetűzésbe került a biztonságiakkal, kórházba szállították, zúzódásos sérülései keletkeztek, Vadai Ágnes zokogott.
  • Az MTVA előtt hatkor indult a tüntetés. Az egyik szónok, a szakszervezeti vezető Székely Tamás azt mondta, ha Áder aláírja a "rabszolgatörvényt", országos sztrájk jön. A törvény egyébként az államfő előtt van, hétfőn küldte át neki Kövér László.
  • 8 körül a parlamenti képviselők kimentek a tünetőkhöz - felmerült ugyanis, hogy a rendőrök éjjel amúgy is kivezették volna őket -, Korózs Lajos ellenzéki kerekasztalt követelt az ellenzéki pártok vezetőitől, minden ellenzéki párt képviselője az összefogásról beszélt. Szerintük ezzel lehet megtörni Orbán rendszerét.
  • Ez a tüntetés visszafogottabb volt, mint a vasárnapi, a tüntetők nem tűztek össze a rendőrökkel. 10 előtt nem sokkal már a Kutyapárt szórakoztatta a tüntetőket, a Szuper Mészáros játékot vetítették ki az MTVA székház falára.
  • A tüntetők egy része a Momentum vezetésével több kormánypárti szerkesztőséghez vonult, először a HírTv-hez, a Riposthoz, a Figyelőhöz, majd a Mediaworks szerkesztőségét vették célba.
  • Fekete-Győr András Momentum elnöke azt mondta, aki MTVA-s stábot lát, menjen oda és olvassa be az ötpontos követelést, amelyet a képviselők is szerettek volna adásba mondani. Péntekre hirdettek újabb megmozdulást, a vidéki Fidesz-médiát is célba veszik.
  • Kövesse az MTVA előtti tüntetést a hvg.hu élő online közvetítésével:

     

    Percről percre
    Sorrend megfordítása

    1 2 3 4 5 6 7
    19

    Már nem a rabszolgatörvényről van szó, mondja Tordai

    A jogállamiság és a demokrácia visszaállításáról, az arányos választási rendszer kialakításáról szól már a történet, mondja Tordai Bence, amikor Gréczy Zsolt DK-s szóvivővel és képviselővel beszél a Kunigunda utcában.

    Tóth Bertalan is megy a házbizottsági ülésre

    Akárcsak Szél Bernadett. A múlt szerdai parlamenti ülés lesz a téma, amikor az ellenzéki képviselők testükkel állták el az elnöki pulpitusra vezető utat.

    Videó arról, ahogyan a DK-s Varju Lászlót megpróbálják leteperni az MTVA biztonsági őrei

    Tordai felmászik a tiltott területre, kicselezve a biztonsági őröket

    Munkaterületen van a Párbeszéd képviselője, a lépcsőn úgy tudott hátulról felmászni, hogy sziklamászó múltjából hozott tudását kamatoztatta. Mindenhol fegyveres őrök, de látja a dolgozó szerkesztőket. Felolvassa a szerkesztők nevét.

    Kiviszik végre Szél táskáját

    Szél Bernadettnek most viszik ki a holmiját, amelyet eredetileg az épület másik részében tett le, és később, amikor a mostani gyülekezőhelyre jutottak át, nem vitte magával. Úgy tűnik, a biztonságiak vitték oda a képviselőnek.

    Tordai továbbjut, de megint megakadályozzák

    A tévészékház egyik folyosóján egy forgókapu tetején rekedt, nem engedik a biztonságiak, mert védendő területre lépne, ő pedig szeretné beolvasni a követeléseket, és ellenőrizni a közintézmény rendeltetésszerű működését.

    Megvan az új terv

    Mivel a stúdióba nem engedik be őket, Bangóné azt találta ki, hogy megint – immár ötödszörre – beolvassák öt pontjukat az MTVA-nak abba a kamerájába, amely folyamatosan veszi őket a folyosón.

    Nincs joga bent forgatni Tordainak, közli a biztonsági szolgálat másik feje

    Tordai ezt vitatja. Az MTV belső szabályzata tiltja ezt a belső biztonsági vezető szerint. Tordai szeretne egy döntéshozó, felelős személlyel dolgozni, amire nem nyílik mód.

    Tordait folyamatosan veszi a köztévé saját kamerás munkatársa

    A köztévé szerint csak a belső szolgálat felvételei jogszerűek, a bejutott képviselők nem kamerázhatnának.
    1 2 3 4 5 6 7
    19

    VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

    A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

    Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

    Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!