szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A közmédia székházában maradt ellenzéki politikusok 24 óra után önként távoztak, péntekre ígérnek újabb akciót.

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
Friss cikkek a témában
  • Botrányosan indult a reggel: az MTVA székházban éjszakázó 13 képviselő hajnalban ismét megpróbálta beolvasni a követeléseiket, de nem értek célt, a fegyveres biztonságiak szó szerint kidobták az épületből Hadházy Ákost - aki a földre került - és Szél Bernadettet is. Hadházyt azt megelőzően egy lépcső rácsáról szedték le, így próbált ugyanis feljutni az emeletre.
  • Ügyvédek és jogvédők szerint jogellenes volt a biztonsági őrök fellépése, Hadházy Ákos és Szél Bernadett feljelentést tett a rendőrségen hivatalos személy elleni erőszak miatt.
  • Több országgyűlési képviselő érkezett reggel illetve délelőtt, ők az MTVA kerítésén átmászva jutottak be az épületbe, a biztonságiak nem léptek semmit.
  • Délben ülésezett a házbizottság, a botrányos szerdai ülés miatt még nem büntetett Kövér László házelnök, az ellenzék viszont parlamenti vizsgálóbizottságot követel az MTVA-nál történtek miatt
  • Több országgyűlési képviselő késő estig bent maradt a közmédia épületében, várakoztak, akcióztak, néha egészen szürreális jelenetek voltak. Többször élőben közvetítették a történteket. Varju László összetűzésbe került a biztonságiakkal, kórházba szállították, zúzódásos sérülései keletkeztek, Vadai Ágnes zokogott.
  • Az MTVA előtt hatkor indult a tüntetés. Az egyik szónok, a szakszervezeti vezető Székely Tamás azt mondta, ha Áder aláírja a "rabszolgatörvényt", országos sztrájk jön. A törvény egyébként az államfő előtt van, hétfőn küldte át neki Kövér László.
  • 8 körül a parlamenti képviselők kimentek a tünetőkhöz - felmerült ugyanis, hogy a rendőrök éjjel amúgy is kivezették volna őket -, Korózs Lajos ellenzéki kerekasztalt követelt az ellenzéki pártok vezetőitől, minden ellenzéki párt képviselője az összefogásról beszélt. Szerintük ezzel lehet megtörni Orbán rendszerét.
  • Ez a tüntetés visszafogottabb volt, mint a vasárnapi, a tüntetők nem tűztek össze a rendőrökkel. 10 előtt nem sokkal már a Kutyapárt szórakoztatta a tüntetőket, a Szuper Mészáros játékot vetítették ki az MTVA székház falára.
  • A tüntetők egy része a Momentum vezetésével több kormánypárti szerkesztőséghez vonult, először a HírTv-hez, a Riposthoz, a Figyelőhöz, majd a Mediaworks szerkesztőségét vették célba.
  • Fekete-Győr András Momentum elnöke azt mondta, aki MTVA-s stábot lát, menjen oda és olvassa be az ötpontos követelést, amelyet a képviselők is szerettek volna adásba mondani. Péntekre hirdettek újabb megmozdulást, a vidéki Fidesz-médiát is célba veszik.
  • Kövesse az MTVA előtti tüntetést a hvg.hu élő online közvetítésével:

     

    1
    4 5 6 7 8
    19
    Sorrend megfordítása

    A Híradóban 19.47-kor kezdett beszélni a közmédia a történekről

    A Híradó anyagában a biztonsági vezető a főszereplő, aki udvariasan figyelmeztette a politikusokat, hogy itt nincs helyük, mert közérdekű üzem a közmédia. A biztonsági vezető türelmesen beszélt - derült ki az anyagból, majd beidézik Varjut, aki arról beszél, majd bejönnek az emberek és számon kérik őket. A képviselők azzal fenyegetőztek, hogy a tüntetők elveszthetik a türelmüket. A jobbikos Stummert is idézik, aki arra emlékeztetett ,mi lett 2006-ban következménye annak, hogy nem olvasták be a petíciót. A közmédia szerint csaknem felgyújtottak kint egy rendőrt a tüntetők.

    A képviselők elzárt területre akartak bejutni, zaklatták a tévé munkatársait. Mutatták a jelnetet is, ahogy Kunhalmi nekimegy egy ajtónak, és Hadházy korlátmászását is, és eltávolításukat is, ez szerintük Hadházy testi épségének megőrzése érdekében történt. A politikusok szerintük nyomás alatt tartották az őröket. Az MTVA feljelentést tett a rendőrségen, szerintük a dolgozók kergetése, a biztonsági őrök zaklatása aránytalan sérelmet okozhatott.

    Majd beolvasták az MTVA közleményét is, de ellenzéki képviselők véleményét is idézik, majd következett egy hosszú bejátszát Papp Dániel vezérigazgatótól.

    Niedermüller Péter szerint nincs okuk elhagyni az épületet

    Az ATV-nek a székházból nyilatkozó EP-képviselő szerint nem szeretné elhagyni az épületet, mert szerinte joguk van ott lenni.

    Szabó is az ellenzéki egységről beszél

    Azt mondja, Orbán ettől tart a leginkább. A megosztottságban látta az erőt Orbán, ennek vége van. Ez a minimális pozitív hozadéka a történetnek. Az egységet nem tudja szétverni a kormány, harcolnak tovább.

    Szél feljelentést tett

    Szél feljelentést tett Hadházyval együtt, hivatalos személy elleni erőszak miatt. A fogvatartás is megvalósult, mikor nem engedték ki, azon még gondolkodnak, mit lehet kezdeni vele.

    A Strasbourgi bírósághoz is fordulnak. Arra, hogy mi lesz ezután, Szél az ide vezető útról beszél. "Minden áron meg akarjuk szüntetni a rendszert." Ha megvannak a normák, tudnak arról beszélni, mi a különbség a pártok között. Szerinte a pártok érzik, hogy mit akarnak a választók. Jó csapatépítő tréning volt ez - napról napra erősebb a szándék az együttműködésre. Orbán rendszere megbillent, az ellenzék megtalálta az utat egymáshoz, ez új helyzetet hoz.

    Az M1 híradóban eközben: egyre több bűncselekményt követnek el a migránsok Boszniában

    Megint a legaktuálisabb információkról számolnak be a mi adónkból.

    Most van átjárás a rendőrsorfal és a tüntetők között

    Az elmúlt napokban ilyen nem volt - mondja kollégánk. "Ma békés arcát mutatja a tömeg." Azért skandálnak, most Pintér Sándor lemondását követelik.

    Újabb képviselő lépett be az MTVA-székházba

    Legalábbis Tordai Bence úgy tudja, a jobbikos Pintér Tamás bejutott az épületbe, noha nem abba a lezárt részre, ahol a kivezetésre váró képviselők vannak.

    Cselesen jöhetnek ki a képviselők

    A szónok a színpadról azt kérdezi, szeretnék-e hogy kijöjjenek a bent lévő képviselők, mire ők igent mondtak. Így balhé nélkül elhagyhatják a székházat a még bent lévők.

    Gulyás Balázs közben a hvg.hu-n arról beszél, a rendszer kiépült, a kevésbé elszántakat eltántorítja, de az elszántabbak a mínuszokban is kijönnek. Szerinte ezért van az, hogy a mostani tüntetések elszántabbak, mint amit Gulyásék szerveztek a választások környékén.

    Nyugodtabb a tüntetés, mint az elmúlt napokban

    Hegedűs Lórántné beteg, ezért nem volt bent a közmédiában - mondta a hvg.hu riporterének. Nyilatkozni sem akar. A tüntetés csendesebb és nyugodtabb, mint az elmúlt napokban - mondja kollégánk.

    A tömeg közben azt skandálja, hogy "éjjel nappal hazudtok." Valaki csörgődobbal és síppal kíséri a skandálást. A tüntetők egy része elhagyta a helyet.

    Lendvai Ildikó is a tüntetők között

    Az MSZP volt frakcióvezetője is kiment.

    ©
    1
    4 5 6 7 8
    19

    VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

    A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

    Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

    Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!