szerző:
hvg.hu

A kormány elvesztette az összes kulturális háborúját -–mondta a visszavonuló EP-képviselő.

A kormány az összes kulturális háborúját elvesztette – nyilatkozta Schöpflin György a Válasz Online-nak. A Fidesz visszavonuló EP-képviselője szerint „a politika úgy gondolkodik, hogy ha egy területen, jelesül a kultúrában baloldali dominancia érvényesül, akkor azt meg akarja törni – más kérdés, hogy ez az egész hova tart”.

Schöpflin arról is beszélt: szerinte a magyar médiában pluralizmus van. „A köztelevízióval a legfőbb probléma, hogy nézhetetlenül unalmas. Ez sokkal fontosabb kritika, mint a politikai elhajlás” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy mi volt a baj Navracsics Tiborral, ami miatt nem jelölik újra uniós biztosnak, azt válaszolta: „a Fidesz vezetése is elsősorban azt kifogásolta tevékenységében, hogy miközben a többi biztos saját nemzete érdekeit is képviselte, Navracsics ehhez nem volt elég erős ember.” Azt ugyan hozzátette, hogy ezt nem tartja megbízható információnak – az pedig már más kérdés, hogy az uniós biztosok elvileg nem is kötelezhetőek arra, hogy a saját országuk kormányának igényeire figyelemmel legyenek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megöltek egy nőt Pécsen

Megöltek egy nőt Pécsen

Meghallgatták mikrofonnal 89 ember térdét – hasznos, mint a hidaknál

Meghallgatták mikrofonnal 89 ember térdét – hasznos, mint a hidaknál

Nem túl fényes jövő vár 2050-re Magyarországra ökológiai szempontból

Nem túl fényes jövő vár 2050-re Magyarországra ökológiai szempontból

Magyarország 2,7 százalékot faragott az államháztartási hiányból

Magyarország 2,7 százalékot faragott az államháztartási hiányból

Megszületett az Irie Maffia énekesnőjének kisfia

Megszületett az Irie Maffia énekesnőjének kisfia

Időmilliomosoknak: itt a Disney+ mindent mutató, 3 órás beharangozó videója

Időmilliomosoknak: itt a Disney+ mindent mutató, 3 órás beharangozó videója