szerző:
HVG

Egy MTA-s kutató feltérképezte a magyar kulturális elitet. Az irodalomban Nádas Péter, a színházban Alföldi Róbert, a filmben Enyedi Ildikó a lista élén.

A csütörtökön megjelent HVG hetilap arról ír, hogy a kulturális elit feltérképezésének nem példa nélküli, igaz, nem is szokványos módja, ha a kutatás során nem a széles közvéleményt, hanem a szakma kiválóságait kérdezik arról, kiket tartanak a kortárs magyar kultúra legkiemelkedőbb alakjainak.

Ilyen kutatást tíz évvel ezelőtt egyszer már készített az MTA Társadalomtudományi Központja, amely – a Medián közreműködésével – 2018-ban megismételte a felmérést, az elitkutatást Kristóf Luca vezette.

2009-ben az összesített kulturális elit rangsorát az azóta elhunyt Esterházy Péter vezette, 2018-ban Nádas Péter, mögötte Fischer Iván.

Az első tízben ott van még Lovász László, Spiró György, Törőcsik Mari, Vidnyánszky Attila, Krasznahorkai László, Eötvös Péter és Parti Nagy Lajos.

Készült részletes, ágakra leválogatott 10-es lista is, irodalomban, színházban, filmben, zenében, alkotóművészetben és tudományban.

Részletek a csütörtöki HVG-ben.

©

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

A montenegróiak most megmutatják, hogy is kell egy rendes G-napot csinálni

A montenegróiak most megmutatják, hogy is kell egy rendes G-napot csinálni

Videón egy óriáshajó, amint elviszi a kikötői mólókat

Videón egy óriáshajó, amint elviszi a kikötői mólókat

Már jobban van a pénteken meglőtt szökött rab

Már jobban van a pénteken meglőtt szökött rab

Pápai nunciust vádolnak szexuális zaklatással

Pápai nunciust vádolnak szexuális zaklatással

Havi 1,1 millió forintért lehet üzemeltetni a budaörsi repülőteret

Havi 1,1 millió forintért lehet üzemeltetni a budaörsi repülőteret

Ismeri a Rainbow Sixet? Napokig ingyen lehet játszani a legjobb résszel, más kedvezmények is jönnek

Ismeri a Rainbow Sixet? Napokig ingyen lehet játszani a legjobb résszel, más kedvezmények is jönnek