szerző:
hvg.hu

Nem csak keleti, nyugati régióink, sőt a központi is a legrosszabb tízben szerepel a mintegy 300 európai régió közül az Eurostat 2015-re vonatkozó adatsorában.

Mind a krónikus megbetegedések, mind a rák miatti halálozásokat tekintve magyar régióban halnak meg a legtöbben az Európai Unió országai közül, írja az Átlátszó az Eurostat nemrégiben publikált, de 2015-ös adatai alapján. A rákban elhunytak adatsorában négy magyar régió volt a legrosszabb az egész Unióban, de mind a hét magyar régió a legrosszabb tízbe került, míg a krónikus betegségek tekintetében a hét magyar régióból öt került bele a tíz legrosszabb közé a több mint háromszáz európai területi egység közül.

A rákban való elhalálozásokban 2015-ben a Dél-Dunántúlon volt a legrosszabb a helyzet Európában, majd a Közép-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld következett, ezután egy horvát régió jött, majd a Dél-Alföld, egy skót régió, Nyugat-Dunántúl, Közép-Magyarország és egy szlovák régió került sorrendben a legrosszabb tízbe.

A krónikus betegségek esetében Észak-Magyarország volt a legrosszabb az Unióban, a második egy litván régió, a harmadik egy román (észak-erdélyi) lett, majd egy lett régió után az Észak-Alföld, Közép-Dunántúl, majd ismét egy erdélyi régió (Brassó környéke) következett, ezután a Dél-Dunántúl, Nyugat-Magyarország és egy délnyugat-román régió következett.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Mintha a valóságban photoshopolnánk magunkat, úgy tünteti el a bőrhibákat ez a kütyü

Mintha a valóságban photoshopolnánk magunkat, úgy tünteti el a bőrhibákat ez a kütyü

Többszörösen cáfolta Péterfalvit a Helsinki Bizottság az MTVA ügyében

Többszörösen cáfolta Péterfalvit a Helsinki Bizottság az MTVA ügyében

Leszavazta a brit parlament a Brexit-megállapodást - percről percre

Leszavazta a brit parlament a Brexit-megállapodást - percről percre

Az évtized utolsó holdfogyatkozása lesz január 21-én

Az évtized utolsó holdfogyatkozása lesz január 21-én

Rengeteg kérdést feltett Gruevszkiről, egy rövid nem szócskával leszerelte a kormány

Rengeteg kérdést feltett Gruevszkiről, egy rövid nem szócskával leszerelte a kormány

Miben és hogyan segíthet a figyelő hallgatás?

Miben és hogyan segíthet a figyelő hallgatás?