szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nagy Blanka jogi lépéseket tesz a róla megjelentek miatt.

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
Friss cikkek a témában

Bayer Zsolt publicista után a Ripost is nekiment Nagy Blanka diáktüntetőnek, aki az egyik kecskeméti tüntetésen dühös beszédet mondott, a káromkodásoktól az iskolája is elhatárolódott.

A Ripost szerint a diák több tárgyból bukásra áll, és sokat lóg az iskolából, azt gyanítják, le sem fog tudni érettségizni. A lány nevét a "mocskos" jelzővel egészítették ki.

Beszéltünk Nagy Blankával, aki azt mondta, egy tárgyból sem áll bukásra,

ez egy rettenetesen meglepő tény, magam sem tudtam róla,

100 órát sem hiányzott még.

Tény, hogy nem én vagyok az osztály legjobb tanulója, de nem tudom, ezt honnan vették.

Azt mondja, jogi lépéseket tesz a róla megjelentek miatt, szánalmasnak tartja, amit a kormánypárti média művel. "Néhány embernek lassú lehet a felfogása" – mondta arra, hogy a tüntetés után egy hónappal kezdtek intenzíven foglalkozni vele.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Rövid időn belül Izraelhez csatolná Ciszjordánia egyes részeit Netanjanu

Rövid időn belül Izraelhez csatolná Ciszjordánia egyes részeit Netanjanu

Házasodási boom: pénzügyi ösztönzők csábítják az élettársakat

Házasodási boom: pénzügyi ösztönzők csábítják az élettársakat

Megszólaltak a rendőrök, akik levezettek egy szülést a Blaha Lujza téren

Megszólaltak a rendőrök, akik levezettek egy szülést a Blaha Lujza téren