szerző:
hvg.hu

Hét embert állítottak elő az ellenőrzés során, és több esetben indult eljárás a taxisok ellen is.

Ellenőrzést tartott a VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve azok környékén a Budapesti Rendőr-főkapitányság még pénteken a Készenléti Rendőrséggel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, a Budapesti Közlekedési Központtal, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkatársaival közösen.

A bulinegyedben a rendőrök összesen hét embert állítottak elő, hat főt kábítószer fogyasztása és kábítószer birtoklása miatt, egy embert pedig személyazonosság igazolásával kapcsolatos kötelességek megszegése miatt.

A rendőrök 61 taxist is ellenőriztek, és két esetben feljelentést is tettek szabálysértés miatt, a társhatóságok pedig 13 esetben kezdeményeztek eljárást.

A rendőrség a társszervekkel közreműködve a következő időszakban is folytatja az ellenőrzéseket a bulinegyedben és annak vonáskörzetében.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Suzuki: a bónuszról már megegyeztek, a béremelésről még nem

Suzuki: a bónuszról már megegyeztek, a béremelésről még nem

Afgán menekült nyitott fordítóirodát Szerbiában

Afgán menekült nyitott fordítóirodát Szerbiában

Egyre többet tudni (és látni) a Xiaomi új, Galaxy S10-ütő csúcstelefonjáról

Egyre többet tudni (és látni) a Xiaomi új, Galaxy S10-ütő csúcstelefonjáról

Megint megpróbál elnök lenni Bernie Sanders

Megint megpróbál elnök lenni Bernie Sanders

40 százalékkal drágult az egyik nagy budapesti buszpályaudvar tervezése

40 százalékkal drágult az egyik nagy budapesti buszpályaudvar tervezése

Őrizetben marad a fiatalkorú sólyi gyerekgyilkos

Őrizetben marad a fiatalkorú sólyi gyerekgyilkos