szerző:
hvg.hu

A Kúria elnökével Orbán Balázs a Mandiner rovatvezetője, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára készített interjút. Ezt a HVG- nek hosszú hónapok óta nem sikerül elérnie.

Darák Péter szerint az elmúlt években egy teljesen új szemléletű eljárásjogi koncepció született Magyarországon, mely hozzájárul a bírák tehermentesítéséhez. A Kúria elnöke a Mandinernek adott interjúban azt is elmondta, hogy a digitalizáció számos tekintetben megkönnyíti az ítélkezést, de az emberi tényezőt sosem válthatják fel algoritmusok.

A Kúria elnöke arról is beszélt az  interjúban, hogy az ítélkezés társadalmi kritikájáról nem lehet lemondani. "Végső soron azon lehet lemérni egy ítélet helyességét, hogy annak milyen a társadalmi visszhangja" - fogalmazott. Hozzátéve: a társadalom igazságérzetét azonban nem szabad összetéveszteni a véleményformálók által keltett hangulattal. Darák elmondása szerint fontosnak tartja a társadalom visszajelzéseit, hiszen nemcsak a szakmai értékelés a lényeges, hanem a közéleti is. A határ szerinte a bíró személyénél húzódik.

"A kritikáknak és az észrevételeknek meg kell állniuk az ítéletnél, a jogi dokumentumnál, és nem szabad, hogy a bírát személyében érintse. Tulajdonképpen az igazságszolgáltatás mint hatalmi ág azért különült el a törvényhozó és végrehajtó hatalomtól, hogy az ilyen személyes jellegű befolyás ne találjon magának utat" - hangsúlyozta a Kúria elnöke.

Darák - ahogy ő fogalmaz a - a törvényhozói aktivitást nem tartja bajnak. "A társadalmat irányító normarendszer akkor átlátható, hogyha nyilvános. Márpedig a demokrácia a jog nyelvén beszél. Ha bonyolultak az életviszonyok, akkor bonyolult a jog is. Ha az ügyvédek és a bírák megfelelő felkészültséggel és értékrenddel alkalmazzák a jogot, akkor nincs probléma".

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
hvg.hu Itthon

Darák visszaszólt Orbánnak: "a bírák függetlenek, nem utasíthatóak"

Darák Péter, a Kúria elnöke közleményben reagált Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti beszédére, melyben a kormányfő "botrányosnak" nevezte a bíróság elsőfokú ítéletét, melyben az energiaszolgáltatónak adott igazat. Darák szerint a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak.

MTI Itthon

Darák: a bíróságoknak nem a közhangulatnak kell megfelelniük

A bíróságoknak nem a gyakran változó közhangulatnak kell megfelelniük, hanem a hosszú távú elfogadottságot kell továbbépíteniük - szögezte le Darák Péter a Fővárosi Ítélőtábla fennállásának tizedik évfordulója alkalmából megtartott ünnepségen hétfőn, a Kúrián.

A Költségvetési Tanács elnöke szerint is visszatér a válság, csak nem akkor, amikor a kancelláriaminiszter várja

A Költségvetési Tanács elnöke szerint is visszatér a válság, csak nem akkor, amikor a kancelláriaminiszter várja

Kártérítési hercehurca megy két katonai gép miatt, amilyennel Orbán repked

Kártérítési hercehurca megy két katonai gép miatt, amilyennel Orbán repked

Benzingőz kimaxolva: kívül 30 éves, de titokban modern ez a BMW M3

Benzingőz kimaxolva: kívül 30 éves, de titokban modern ez a BMW M3

Jön a mobilos Call of Duty, nálunk is játszható lesz

Jön a mobilos Call of Duty, nálunk is játszható lesz

Több pénz reményében csúsztatják a kivitelezést az ingatlanfejlesztők

Több pénz reményében csúsztatják a kivitelezést az ingatlanfejlesztők

Frissítené androidos telefonját? Most nagyon vigyázzon, átverős programok vannak fent

Frissítené androidos telefonját? Most nagyon vigyázzon, átverős programok vannak fent