szerző:
hvg.hu

Szakemberek szerint nem mentek be többen a szállókra a büntetések miatt, és a rendőrség is egyre kevésbé alkalmazza a szabályt.

Egyre kevésbé alkalmazza a rendőrség a hajléktalanokat büntető szabályokat, amelyek ráadásul nem terelték be a hajléktalanokat a szállókra - írja a Népszava.

A lap az Országos Rendőr-főkapitányságtól megtudta, tavaly októbertől idén március 4-ig országszerte 338 esetben alkalmazott helyszíni figyelmeztetést a rendőrség "életvitelszerű közterületi tartózkodás" szabályainak megsértése miatt, holott január elején már 298 helyszíni figyelmeztetésnél tartottak, vagyis az azóta eltelt hónapokban csökkent a büntetési kedv. A szigor enyhülésére utal az is: januárig 10 hajléktalant állítottak bíróság elé azért, mert az utcán élt, azóta viszont egyetlen embert sem.

A lap hozzáteszi, a szállók kihasználtsági adatai pedig azt mutatják, hogy a szabálysértési törvény tavaly őszi módosítása, a hajléktalan lét büntetése nem terelte be az utcán élőket a szállókra, Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány elnöke ugyanis a lapnak azt mondta, az idén februári hidegebb napokon is ugyanúgy 86-88 százalékos volt a hajléktalanszállók kihasználtsági aránya, mint az előző években.

"Nem látjuk, hogy a szigorításnak ebben a tekintetben lett volna bármilyen hatása" – mondta Aknai, aki szerint az utcán élők inkább csak rejtőzködni kezdtek, így pedig a szociális munkások is nehezebben találnak rájuk. "Sokan viszont még mindig ott vannak az aluljárókban, csak nem telepednek le egy helyre, vagy csak metrózárás után mennek le aludni. Alkalmazkodtak a körülményekhez" - tette hozzá.

Breitner Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinek (BMSZKI) szakmai igazgatóhelyettese a Népszavának szintén azt mondta, az ő tapasztalataik szerint is elsősorban az időjárási viszonyoknak megfelelően változnak az igénybevételi mutatók éjjeli menedékhelyeiken, az őszi jogszabályváltozásokkal kapcsolatban nem figyelhető meg összefüggés a kihasználtsági adatokban.

Elmondása szerint összesen 10-20 olyan eset volt, ahol az ügyfelek kifejezetten azért mentek be a menhelyekre, mert a rendőrök bekísérték őket, vagy mert az új szabályokra hivatkozva "elzavarták", "elküldték" őket a közterületi helyszínről.  Breitner azt is hozzátette, valóban eltűnt a hajléktalanok egy része az utcákról, a VI. kerületben például csaknem a felére csökkent azok száma, akiket idén télen el tudtak érni, de nem tudnak egzakt választ adni arra a kérdésre, hogy hová lettek.

A Belügyminisztérium a lapot az Emberi Erőforrások Minisztériumához irányította, ahonnan azonban még nem válaszoltak a kérdéseikre.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Génhibások voltak az utolsó mamutok

Génhibások voltak az utolsó mamutok

Gyurcsány vagyonára kíváncsi a Fidesz

Gyurcsány vagyonára kíváncsi a Fidesz

Mesterházy a NATO főtitkárával és a magyar uniós biztossal tárgyalt

Mesterházy a NATO főtitkárával és a magyar uniós biztossal tárgyalt

Lehetséges-e nemet váltani, vagy nem nélkül élni?

Lehetséges-e nemet váltani, vagy nem nélkül élni?

650 lóerős hegyomlásként debütált a legújabb amerikai pickup

650 lóerős hegyomlásként debütált a legújabb amerikai pickup

Meghalt a Diamond Princess üdülőhajó koronavírussal fertőzött két utasa

Meghalt a Diamond Princess üdülőhajó koronavírussal fertőzött két utasa