szerző:
hvg.hu

Januárban vesztett pert Bayer Zsolt Hadházy Ákossal szemben, a sérelemdíjat ötforintosokban akarta kifizetni, de ezek egyelőre egy szekrényben vannak.

Ahogy korábban megírtuk, Bayer Zsoltot személyiségi jog megsértése miatt kötelezte bocsánatkérésre és 300 ezer forint megfizetésére a bíróság, a publicista pedig azt tervezte, ötforintosokkal fizeti ki az összeget Hadházy Ákosnak. Hadházy ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy a törvény szerint csak 50 darabot köteles ebből elfogadni.

A Magyar Hang most azt írja, Bayer még mindig nem fizetett Hadházynak, sem ötforintosokban, sem máshogy, a kormánypárti publicista ugyanis fellebbezett a bíróság döntése ellen, és a Kúriához fordult.

A lapnak ezt Hadházy és Bayer is megerősítette, utóbbi azt mondta, hogy ügyvédje felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, és ameddig pedig ott nem születik döntés, addig áll az ügy.

Hozzátette, hogy 5-600 kilogrammnyi ötforintos gyűlt össze, és ha igaz az a számítás, hogy 300 ezer forint az nagyjából 240-250 kilogrammot nyomna, akkor látszik, hogy annak több mint a kétszerese is összejöhetett.

A pénz elmondása szerint most egy szekrényben áll, és amennyiben a Kúria úgy döntene, hogy mégsem kell fizetnie, akkor az összegyűjtött összeget egy alapítvány fogja megkapni. A publicista még nem döntötte el, hogy pontosan melyik, de az biztos, hogy szegény vagy árva gyerekekkel foglalkozó szervezetet támogatna.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
„Köszönöm” – mondta Farkas Flórián, amikor az OLAF-vizsgálatról kérdezték

„Köszönöm” – mondta Farkas Flórián, amikor az OLAF-vizsgálatról kérdezték

Gyanús csomag miatt lezárták a Fehér Házat

Gyanús csomag miatt lezárták a Fehér Házat

Bútorok, ruhák, szatyrok darabjait találták meg a pusztuló Nagy-korallzátonynál

Bútorok, ruhák, szatyrok darabjait találták meg a pusztuló Nagy-korallzátonynál

Itt a 435 lóerős dízelhibrid Audi SQ8

Itt a 435 lóerős dízelhibrid Audi SQ8

A „vérfertőző femme fatale”, aki nem szabadult az ellenfelei propagandájától

A „vérfertőző femme fatale”, aki nem szabadult az ellenfelei propagandájától

Ma kezdődik a Czeglédy Csaba nélküli Czeglédy-ügy tárgyalása

Ma kezdődik a Czeglédy Csaba nélküli Czeglédy-ügy tárgyalása