szerző:
hvg.hu

Ha Orbán nem is megy Salviniékhez, Salvini jöhet Budapestre április végén, május elején, ezt a Rómába látogató Kövér László jelentette be.

Rómába látogatott Kövér László házelnök, Hiller István (MSZP) és Selmeczi Gabriella (Fidesz) társaságában, és találkozott többek közt Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel. A migráció megítélése összeköti őket, mondta Kövér, illetve a családok megítélése. Magyarország a szárazföldön, Olaszország a tengeren állította meg a migrációt, mondta Kövér, aki ehhez gratulált is az olasz politikusnak.

Ami a különbség: a Fidesz az Európai Néppártban (EPP), Salvini pedig egy új szövetségben látják a jövőjüket. Álláspontjuk ott találkozik, hogy az EPP-nek nyitottnak kell lennie a tőlük jobbra lévő politikai erők felé is, nem csak balra. Ezzel részben az EPP-t is felértékelik, részben alternatívákat is nyithatnak a választók előtt, hogy milyen Európát is akarnak valójában.

A házelnök azt is elmondta, reményeik szerint április végén, május elején Magyarországra látogat az olasz belügyminiszter. Kövér megjegyezte: az olasz kormánykoalíció baloldali tagjával, az Öt Csillag Mozgalommal is sok kérdésben egyet tudnak érteni. A kétoldalú viszonyrendszerben vissza kellene térni az európai politikában oda, hogy a véleménykülönbségek eltúlzása, a másik fél megbélyegzése helyett, inkább a közös pontokra helyezzék a hangsúlyt és keressék az együttműködés lehetőségét - emelte ki a közmédiának nyilatkozva Kövér László.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Roma jogvédők tiltakoztak Orosz Mihály Zoltán képviselő-jelölti indulása ellen

Roma jogvédők tiltakoztak Orosz Mihály Zoltán képviselő-jelölti indulása ellen

Bomba sztori: az ellenzéki Bomba Gábort felnyomták a Bomba! energiaital miatt

Bomba sztori: az ellenzéki Bomba Gábort felnyomták a Bomba! energiaital miatt

Izrael sorsdöntő választásokra készül, fej-fej mellett a két fő erő

Izrael sorsdöntő választásokra készül, fej-fej mellett a két fő erő

Berki feljelentette Puzsért, miután Puzsér feljelentette Berkit

Berki feljelentette Puzsért, miután Puzsér feljelentette Berkit

A General Electric 38 milliárd dollár bevételt vár üzletágeladásokból

A General Electric 38 milliárd dollár bevételt vár üzletágeladásokból

Kövér: A politikának támogatnia kell az egyházi oktatás választását

Kövér: A politikának támogatnia kell az egyházi oktatás választását