szerző:
hvg.hu

A Mi Hazánk ragaszkodott a meneteléshez, a hatóság így elkaszálta az egész rendezvényt.

Megtiltotta a rendőrség vasárnap, hogy május 21-én a Mi Hazánk párt felvonulással összekapcsolt erődemonstrációt tartson Törökszentmiklóson. A szélsőjobboldai párt szombaton jelentette be a rendezvényt a rendőrségnek, a célja pedig az lett volna, hogy tiltakozzanak a bűnözés ellen.

Az akciót a Mi Hazánk egy videóval indokolta, amelyen egy roma álllampolgár dühöng, emellett két embert is minden ok nélkül megvert - a második eset után pedig le is tartóztatták. A Mérce felveti, hogy egy ember tette miatt miért kell egy egész etnikumot hibáztatni, de erre a Mi Hazánk nem adott magyarázatot.

Toroczkai László korábban azt nyilatkozta, hogy “elég volt abból, hogy néhány cigány család terrorizálja a várost”.

A rendőrség a gyülekezési törvény 13. és 14. bekezdésére hivatkozva utasította el a bejelentést. A fő ok, hogy a párt ragaszkodott hozzá, hogy a menetelés is része legyen a rendezvénynek - a statikus tüntetést engedélyezték volna. A döntés része a “foglyul ejtett közönség tilalma” néven ismert alkotmánybírósági tilalom is, ami azt jelenti, hogy senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy végighallgasson egy őt érintő véleményt, főleg, ha abban őt gyalázzák, megfélemlítik.

Emellett június elsején Szegeden alakul meg a Mi Hazánk mozgalom az egykori Magyar Gárdához hasonló önvédelmi szervezete.

A gárda újraszervezéséről Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke már május elsején is beszélt, akkor azt mondta: „a magyarságnak minden oka megvan arra, hogy megszervezze a saját védelmét, úgyhogy mindenki készülhet rá, hogy újra lesznek ilyen egységek Magyarországon”.

A szervezet egyesületi formában, önállóan fog működni, de Toroczkai pártjának támogatásával.

(444, Mérce)


Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Itthon

A Mi Hazánk állítja, nem náci buzdításra indultak be

Egy szegedi rendezvény megzavarása miatt tesz feljelentést a Párbeszéd a Mi Hazánk Ifjai ellen. De feljelentést tesznek Toroczkaiék is, az aktivisták személyi szabadságának korlátozása miatt. Szerintük a normalitás kifejezést hallották többen karhajlításnak, amit náci buzdításként értelmeztek.

hvg.hu Itthon

Óriásplakátokra is futja a Mi Hazánknak

A Fidesz plakátjai már elárasztották az országot, de a Jobbikból kiszakadt szélsőséges politikusok által alapított Mi Hazánknak is jutott 150 plakáthely.

Laár András taxiban ülve karambolozott, most nem tud gitározni

Laár András taxiban ülve karambolozott, most nem tud gitározni

Harvey Weinstein-ügy: a producer hatalmas összeget ajánlott fel áldozatainak

Harvey Weinstein-ügy: a producer hatalmas összeget ajánlott fel áldozatainak

Videón azonosították a hargitai tolvajt: 120 kilós, és bundát viselt

Videón azonosították a hargitai tolvajt: 120 kilós, és bundát viselt

Rejtélyes módon éhen halt egy anya és két lánya Bécsben

Rejtélyes módon éhen halt egy anya és két lánya Bécsben

Hiányzott a busz aljáról egy fedél, bejött a füst az utastérbe

Hiányzott a busz aljáról egy fedél, bejött a füst az utastérbe

A Hadrianus-palota köszöni szépen, jól van egy golfpálya alatt is

A Hadrianus-palota köszöni szépen, jól van egy golfpálya alatt is