szerző:
MTI

Az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti képviselőjelöltje nem hagyta szó nélkül az osztrák botrányt sem.

Az orosz pénzekből finanszírozott szélsőjobbnak el kell takarodnia a színről, és egy demokratikus, szociális Európát kell építeni - mondta Szanyi Tibor, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón. 

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a "szélsőjobbra sodródott Fidesz" révén Magyarországon is a szélsőjobb kormányoz. Az európai szélsőjobboldali pártok közös jellemzője pedig, hogy "gyengéd orosz kapcsolatokat" tartanak, aminek célja Európa bomlasztása, támadása - fejtette ki.

Szanyi Tibor "alkalmi szélsőjobbosnak" nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt, mivel szerinte a kormányfő nem meggyőződésből, hanem pénzügyi megfontolásból választotta ezt a politikát. "Moszkvában van a pénz, Rómában meg a hit" - jelentette ki, furcsának nevezve, hogy a miniszterelnöknek a kereszténység védelmében nagyobb szövetségese Vlagyimir Putyin orosz elnök, mint I. Ferenc pápa. 

Az MSZP alelnöke úgy folytatta, nem kívánja szidalmazni Orbán Viktort, mert szerinte most már mindenki látja "kik az ő barátai, mit művelnek az ő barátai". Az ausztriai előrehozott választást eredményező botrányra utalva megjegyezte, Ausztriában pusztán annak említésébe is belebukott a kormány, ami "Magyarországon napi valóság".

A szocialista politikus megerősítette, pártja továbbra is elkötelezett szociális programjának véghezvitelében, amelynek része a közös európai minimálbér, minimumnyugdíj és minimális családi pótlék meghatározása.

Szanyi Tibor közölte azt is, megválasztása esetén jelentést készít az EP-kampányban történt európai orosz befolyásolási kísérletekről. 

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője elmondta, Európának közös felelőssége, hagyja-e, hogy egy "ellenséges idegen hatalom, Putyin Oroszországa" éket verjen a tagállamok közé, vagy erős, összetartó és szociális kontinenst épít. 

Tordai Bence meggyőződésének nevezte, hogy "előbb-utóbb a magyarok is ki fogják kényszeríteni, hogy azt a hazaáruló bűncselekmény-sorozatot, amit Orbán Viktor kormányzásnak nevez, azt a megfelelőképpen jutalmazzák". 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Magyar halakat nevel Algériában a Fradi volt focistája

Magyar halakat nevel Algériában a Fradi volt focistája

Nem csak önnél ütött be a baj, világszerte gondok vannak a Google naptárával [frissítve]

Nem csak önnél ütött be a baj, világszerte gondok vannak a Google naptárával [frissítve]

Rejtélyes Facebook-tiltások: ezeken a linkeken követelheti vissza a fiókját

Rejtélyes Facebook-tiltások: ezeken a linkeken követelheti vissza a fiókját

Nem hagyja annyiban a Ferrari Vettel büntetését

Nem hagyja annyiban a Ferrari Vettel büntetését

Elszálltak a balatoni ingatlanárak, Füred a legdrágább

Elszálltak a balatoni ingatlanárak, Füred a legdrágább

Egy cinkotai lakásban fogták el a kórházból megszökött nőt

Egy cinkotai lakásban fogták el a kórházból megszökött nőt