Kimondta a bíróság, nem épülhet kerítés a Hős utcai gettó köré

Kimondta a bíróság, nem épülhet kerítés a Hős utcai gettó köré

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdai döntésében hatályon kívül helyezte azt a közgyűlési határozatot, amivel kerítéssel vették volna körbe a felszámolásra ítélt lakótömböket.

Tavaly októberben írtuk meg, hogy a Hős utca 15/A és 15/B épületei közé már korábban emeltek egy kerítést, és méretes betonelemeket is letettek, a rendőri jelenlét is folyamatos. Aztán kiderült, egy akkori társasházi határozati javaslat szerint újabb kerítés és élőerős beléptetés jöhet.

Ott voltunk akkor is, amikor önkormányzati többséggel elfogadta a társasházi közgyűlés, hogy legyen kerítés. Már akkor is tudni lehetett, a lakók perelnek, ők ugyanis nemmel szavaztak.

 

©

Most kiderült – ahogy azt a Népszava megírta –, hogy egyelőre nem építhet kerítést a kőbányai önkormányzat a felszámolásra ítélt Hős utcai lakótelep köré, a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdai döntésében ugyanis hatályon kívül helyezte az erről szóló, tavaly októberben, önkormányzati többséggel elfogadott közgyűlési határozatot.

A lap azt írja, a szerint az októberi közgyűlésen olyan határozatot fogadtak el, amelynek lényeges pontjairól az önkormányzat korábban nem tájékoztatta megfelelően a lakókat, és a közgyűlési meghívóban sem szerepelt elég információ. Az nem derült ki, az önkormányzat fellebbez-e.

A hvg.hu korábban arról is beszámolt, hogy tízmilliónál is többet érhet a Hős utcai lakás, az önkormányzat pár milliót ad.

„Az év végéig lebontják a Hős utcai gettót, az önkormányzat folyamatosan vásárolja fel az ott lakók lakásait. Birtokunkba került egy értékbecslés, amely még úgy is jóval magasabb árat állapít meg egy ingatlan esetében, hogy azt a szabadpiacon nem lehet értékesíteni. Közben egy bírósági döntés értelmében egyelőre mégsem zárhatják le kerítéssel a telepet, a hirtelen meleg és a szemét miatt pedig megjelentek a patkányok is.”

Hozzászólások