szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az NVB az ellenzéki tagok szavazatával megállapította a jogsértést.

Két beadvány is érkezett a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) az érdi polgármester, T. Mészáros András kampányolós levelei miatt, az egyiket az MSZP adta be, a polgármester ugyanis a város első szavazóit a város logójával ellátott borítékon, illetve levélpapíron kérte arra, hogy szavazzanak a Fidesz-KDNP-re.

Az NVB vasárnap esti ülésén tárgyalta az ügyet, itt az MSZP által delegált tag, Litresits András azt kifogásolta, hogy a logós borítékban postázott küldeményt ezek szerint közpénzből küldték ki.

A szocialistákkal közös EP-listát állító Párbeszéd delegáltja, Fazekas Tamás szerint is teljesen egyértelmű, hogy a fejléces, polgármester által aláírt levél nem választható szét, az fideszes kampánynak tűnik.

Így az NVB a fellebbezés szerint megállapította a jogsértést az ellenzéki tagok szavazatával, és megkeresik a NAIH-ot, hogy vizsgálják ki az esetet.

Az érdi polgármester korábban az ügyben a hvg.hu kérdéseire azt válaszolta, hogy nem is hivatalos borítékban adta postára a leveleket - bár feladóként egyértelműen az "Érd. A mi városunk" logó szerepelt - és hogy nem közpénzből finanszírozta azokat.

2019 a választások éve. Kövesse az eseményeket hétről hétre a HVG hetilappal. Most 20% kedvezménnyel fizethet elő 4 vagy 8 hónapra is! bolt.hvg.hu

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Igazságtalannak tartja Zsidai Roy nyilatkozatát a Bocuse akadémia vezetője

Igazságtalannak tartja Zsidai Roy nyilatkozatát a Bocuse akadémia vezetője

Univerzális, gördeszkaszerű platformra építhetne bármelyik cég elektromos autókat

Univerzális, gördeszkaszerű platformra építhetne bármelyik cég elektromos autókat

Riasztást és figyelmeztetést is kiadott a meteorológiai szolgálat

Riasztást és figyelmeztetést is kiadott a meteorológiai szolgálat