szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A magyar belpolitikát is meghatározó választásnak nevezte Orbán Viktor a vasárnapi szavazást, a Fidesz pedig ennek megfelelően fel is pörgette a kampánygépezetet a kampány utolsó óráira. Győztek, de alighanem a 13-nál több mandátumra számítottak. Ellenzéki oldalon minden borult: a DK második lett, a Momentum majdnem 10 százalékot ért el, a Jobbik és az MSZP-P pedig a bejutási minimumot hozta ugyan, de hatalmas pofont kapott mindkettő. A legnagyobb vesztes mégis az LMP, amelyik alig haladta meg a 2 százalékot, még a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is megelőzte őket. A zöld párt elnöksége le is mondott.

1
4 5 6 7 8 9 10
Sorrend megfordítása

16 százalékon a DK, 9 százalékon a Momentum 88 százalékos feldolgozottságnál

A Magyar Nemzet infói szerint a DK négy jelöltje is kijuthat Brüsszelbe (a lista alapján ez Dobrev Klára mellett Molnár Csabát, Rónai Sándort és Ara-Kovács Attilát jelentheti), és a Momentum is két embert küldhet, Cseh Katalinon kívül Donáth Annát (képünkön).

©

Barabás Richárd: Ez az eredmény tragédia

Barabás Richárd, a Párbeszéd elnökségi tagja azt mondja a hvg.hu-nak, el kell feledni a pártlogókat, csak az együttműködés, mégpedig a kölcsönös bizalmon, egyenlőségen alapuló együttműködés működhet az ellenzéki oldalon. A rossz eredménynek, ami egyre több forrásból tűnik reális végkimenetelnek, szerinte az volt az oka, hogy nem volt eldöntve, alternatívát akarnak-e mutatni, ehelyett folyamatos közvélemény-kutatásként működött az EP-választási kampány.

Ez az eredmény tragédia mindenki számára. Kérdésünkre, hogy a kampányban előkerülő olyan ügyek, mint a zuglói parkolási rendszeré, ami az MSZP-Párbeszéd szövetség két tagját egymással szembe menve mutatta be, rombolhatták-e azt a képet, hogy ez egy bizalmon alapuló szövetség, Barabás azt mondja, minden ilyen ügy ártalmas, rombol, attól függetlenül, hogy ezek az ügyek nem is ügyek, vagy nem úgy ügyek, ahogy valaki ezt láttatni akarja.

Az együttműködés formáját még nem tudja, de enélkül nincs elmozdulás, hiszen a média 70 százaléka a Fidesz kezében van, az ellenzéki pártok széttartó módon politizálnak. "Kétpártrendszer kezd kialakulni, amelynek nincs meg a második pártja." Ezt kell megoldani.

Ha a Párbeszéd valóban csúfos eredményt ért el, akkor a párt vezetősége le fogja vonni a konzekvenciákat.

Miskolcon még a Mi Hazánk is veri az LMP-t, az MSZP is gyengén szerepelt

Letaglózta a miskolci eredmény a helyi MSZP-seket: egy szavazókörből kaptunk konkrét eredményeket, de a százalékosan a város egészében is nagyjából ez a helyzet: az említett szavazókörben 491 szavazatból 222-őt kapott a Fidesz, a második legtöbbet, 84-et a DK, a Jobbik 66-ot, míg az MSZP-re csak 53-an húzták az ikszet.

Ezzel még a Momentumot is alig körözték le, amely 47 voksot kapott, a 9 szavazattal végző LMP-t pedig még a Mi Hazánk is verte, 23 szavazattal.

A hvg.hu-nak néhány elkeseredett MSZP-s arra panaszkodott: már a kampányban sem volt könnyű dolguk: a törzsszavazóik jó része már a választás előtt megmondta, hogy – bár amúgy MSZP-s – az EP-választáson Dobrev Klárát és a DK-t választja majd, mert az ő programjukat látták a baloldali pártok közül a legígéretesebbnek.

Az LMP-nél épp megbeszélés van

Az előrejelzések szerint nagyon rosszul szerepelt a párt, 2 százalék körüli eredménnyel számolnak. Volt, aki már a magas részvételi eredmény után arról beszélt, siralmas lesz az este számukra, és arról beszélt, ha leszerepelnek, az elnökség lemondhat. Kanász-Nagy Máté szóvivő erre a hvg.hu-nak azt mondta, ez esetben vállalják a felelősséget, és levonják a konzekvenciákat, de akkor még nem beszélt konkrétumokról.

Közben megérkezett Jávor Benedek is a Villányi útra

Majd sietve a felsőbb szintekre ment, ahol az MSZP és a Párbeszéd politikusai elemzik a helyzetet.
©

Puzsér az LMP-ről: "Mi közöm nekem ahhoz, hogy ők épp összeomlanak?!"

A jelenlegi számítások szerint 2 százalékot érhet el az LMP az Európai Parlamenti választáson, megkérdeztük Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltet, mit szól az eredményhez. Puzsért ugyanis jelenleg az LMP és a Jobbik támogatja.

Azt mondta, ha két százalékon végez az LMP, akkor az kétszázalékos támogatottságnak számít, "mi közöm nekem ahhoz, hogy most ők épp összeomlanak?!"

Azt mondja, nem ő kereste meg az LMP-t, hogy álljanak be mögé, hanem fordítva. "Eddig sem velük kalkuláltam, tettem egy ajánlatot a budapestieknek, emögé állt be az LMP", nem fogja azt mondani, hogy két százalékkal takarodjanak mögüle. Örül, ha más is csatlakozik a programjához, a kétezrelékes pártot sem fogja elzavarni.

Az eredmény valóban rontja az LMP tárgyalási pozícióit a fővárosban, kevesebbel kell hogy beérjék. Puzsér csak azt várja, korrektül, a pártok erejének megfelelően osztozzanak velük a szocialisták.

A Momentumnál már nem idegeskednek

Fekete-Győr András helyszínen lévő tudósítónknak azt mondta, ő már nem ideges.

Meghozták a pezsgőt is, több üveggel.

©

Hajnal Miklós pedig azt mondta, nem tervezik felrúgni a megkötött fővárosi megállapodást, de látva a szivárgó adatokat, nyitottak egy újratárgyalásra.

Nyakó István: Le kell ülni, valamire jutni kell

A tisztújtás kérdése mindig napirenden van, most előbb meg kell várni a végeredményt, ki kell állni a sajtótájékoztatón, és utána át kell gondolnunk, mi következik, mondja a hvg.hu-nak Nyakó István, aki elismeri, ők is az egymandátumos jóslást, előzetes eredményt ismerik. Azaz az MSZP, úgy fest, lebőgött, és, mint korábbi posztunkban olvasható volt, ebben az esetben következhet a tisztújítás – bármilyen kockázatos döntésnek tűnik is ez az önkormányzati választások előtt.

Ungár Péter: "Rászolgáltunk a vereségre"

Előrejelzések szerint az LMP nagyon leszerepelt, Ungár Péter képviselő kollégánknak már most értékelte a választási eredményeket:

"A választóink megbüntettek minket. Megérdemeljük. Nem az elmúlt két hónapért büntettek minket a választók, hanem az azt megelőző 12-ért. Elkövettük ugyanis a legnagyobb hibát, amit egy párt elkövethet: csalódást okoztunk a szavazóinknak, cserben hagytuk őket a választások után. Nem az ő képviseletükkel foglalkoztunk, hanem saját belső konfliktusainkkal és útkeresésünkkel. Nem kérdés, hogy rászolgáltunk a vereségre."

1
4 5 6 7 8 9 10


2019 a választások éve. Kövesse az eseményeket hétről hétre a HVG hetilappal. Most 20% kedvezménnyel fizethet elő 4 vagy 8 hónapra is! bolt.hvg.hu

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Aranyéremért vívhatnak Szilágyi Áronék a budapesti vébén

Aranyéremért vívhatnak Szilágyi Áronék a budapesti vébén

Irán lefoglalt egy brit olajszállító hajót, Londonban összeült a krízishelyzeteket kezelő COBRA

Irán lefoglalt egy brit olajszállító hajót, Londonban összeült a krízishelyzeteket kezelő COBRA

Hogy mennyire erős? Így teljesít az új Qualcomm-lapkakészlet az Asus telefonjában

Hogy mennyire erős? Így teljesít az új Qualcomm-lapkakészlet az Asus telefonjában

Hétfőn kezdődik a budapesti Szentendrei út felújítása

Hétfőn kezdődik a budapesti Szentendrei út felújítása

A rendőrségnek is elege lett az illegális gyorsulási versenyekből

A rendőrségnek is elege lett az illegális gyorsulási versenyekből

Halálos iramban-módra a kamion alatt bújik át a Ferrari

Halálos iramban-módra a kamion alatt bújik át a Ferrari