szerző:
hvg.hu

Annak az OBT-nek a tagja indult a törvényszéki elnöki posztért, amely ma sikertelenül próbálta meg elmozdítani az OBH elnökét, Handó Tündét.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke eredménytelenné nyilvánította a Fővárosi Törvényszék elnöki állására kiírt pályázatot – közölte az OBH kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a tisztségre kiírt pályázatra két pályamű érkezett. Polgárné Vida Judit pályázatát még a személyes meghallgatása előtt visszavonta, így a pályázat elbírálása során csak Vadász Viktor törvényszéki bíró pályázatát kellett értékelni, amit azonban az OBH elnöke nem fogadott el.

Az indoklás szerint a pályázat és a személyes meghallgatás alaphangulatát is a "harc", a Fővárosi Törvényszék és a pályázó elleni "támadás" és az ezzel szembeni "védekezés" víziója hatotta át. A pályázó – ezen gondolatok mellett – szót sem ejtett arról, hogy mi a bírósági szervezet működésének lényege, és ez miképpen erősíthető egy tettre kész igazgatási vezető által – áll a közleményben.

Handó Tüne, az OBH elnöke
©

Hozzátették, a Fővárosi Törvényszéken összpontosul a legtöbb ügy, ehhez mérten itt áll rendelkezésre a legtöbb emberi és tárgyi erőforrás is, így mindenkori vezetőjének feladata, hogy ezekkel hatékonyan gazdálkodva igazgassa az ország legnagyobb törvényszékét. Ehhez pedig – a nyugtalanság és "harc" helyett – a nyugalom és a biztonság megteremtésére kell törekednie, mivel csak ez szolgálhatja a bírósági szervezet, a jogkereső állampolgárok és a bíróságokkal kapcsolatban álló hivatásrendek érdekeit – fogalmazott az OBH.

Vadász Viktor az Országos Bírói Tanács (OBT) tagja, amely megpróbálta elmozdítani pozíciójából Handó Tündét, az OBH elnökét. Nem járt sikerrel, az Országgyűlés az OBT-t marasztalta el. Handó Tündét Polt Péter nemrég kitüntette.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vírusos fertőzés fenyegeti a Görögországban nyaralókat

Vírusos fertőzés fenyegeti a Görögországban nyaralókat

Ön telepítette már? Akadt egy kis bibi a Windows 10 júniusi frissítésével

Ön telepítette már? Akadt egy kis bibi a Windows 10 júniusi frissítésével

Nem győzték meg a bölcseket Orbán válaszai

Nem győzték meg a bölcseket Orbán válaszai

Nem magyar hóbort: tengeri teknősök fészkét rongálta egy nő Miamiban

Nem magyar hóbort: tengeri teknősök fészkét rongálta egy nő Miamiban

Megvalósulhat a fapados utazás Európából Amerikába

Megvalósulhat a fapados utazás Európából Amerikába

Erősebb az időnél: így ünneplik a G-osztály 40. születésnapját

Erősebb az időnél: így ünneplik a G-osztály 40. születésnapját