szerző:
hvg.hu

A Hableányt jelenleg a BRFK vizsgálja.

A május végi hajókatasztrófa négy áldozatát még nem találták meg, Hajdu János, a TEK főigazgatója egy sajtótájékoztatón azt mondta, lehetnek még áldozatok a Hableányban. A hajóroncsot kedden emelték ki a Dunából, most már a BRFK vizsgálja Csepelen.

A helyszíni munkák folynak

– mondta, de ebben már a BRFK az illetékes.

Hajdu hozzátette, hogy azért annak nagyobb a valószínűsége, hogy a további áldozatok az ütközéskor kiestek a hajóból. Pintér Sándor belügyminiszter kedden megduplázta az eltűnteket keresők létszámát, így nőtt az esély a megtalálásukra, de a Dunában nagyon nehéz az áldozatok felkutatása. Egyelőre a magyar szakaszon keresik az eltűnteket, de számítanak arra, hogy Szerbiában, Bulgáriában vagy Romániában is előkerülhetnek. A keresés időtartamáról később döntenek. A szerbeket a baleset után egy órával már értesítették arról, figyeljék a Dunát.

©

Hajdunál a helyszínen lévő újságírók rákérdeztek, hogy a hajó kiemelése után 24 órával hogyhogy nem tudják még megmondani, vannak-e további áldozatot a hajóban (ahonnan kedden négy holttestet emeltek ki), mire azt mondta, ő nem tudja, hol tart a helyszínelési eljárás, 13.25-kor átadták a roncsot, onnantól kezdve az oda kirendelt egységek végzik a munkát. Másrészt

a roncson belül nagyon vastag volt az iszapréteg, ő nem engedte a búvároknak, hogy azt megbontsák, mert minden lent töltött perc nagyon veszélyes volt. A látható áldozatokat kihozták.

Kérdésünkkel megkerestük a munkát végző BRFK-t, válaszukkal a cikket frissítjük.

Song ShunKeon, a Koreai Köztársaság Budapestre akkreditált katonai attaséja arról beszélt, a nyomkereső kutyák már jártak a roncsban, de annak nem volt eredménye.

A sajtótájékoztatón Hajdu János és Song ShunKeon is köszönetet mondott a mentésben részt vevőknek, azt egyelőre nem tudni, hogy a mentés mennyibe került. Hajdu azt mondta, minden munkát kifizetnek. A TEK, Katasztrófavédelem és rendőrség búvárjai nem kértek pszichológusi segítséget a mentés okozta megterhelés miatt, a civilek részéről sem tud ilyen igényről.

©

A Hableány kiemelésről ide kattintva olvashat részleteket, a tragédiáról szóló cikkeinket itt találja.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Csányi Nikolett - Kaufmann Balázs Itthon

A Hableány kiemelése egy percben

Kollégáink kedden hajnaltól kezdve végigkövették, ahogyan a szerencsétlenül járt Hableány roncsát kiemelik a vízből. Egy percben összefoglalva így zajlott.

Hiába ígérték az oroszok, mégsem engedték még szabadon a "cetbörtönben" tartott delfineket

Hiába ígérték az oroszok, mégsem engedték még szabadon a "cetbörtönben" tartott delfineket

Marabu FékNyúz: Orbán levele

Marabu FékNyúz: Orbán levele

Fogynak a felhasználók, egyre furcsább sztorik kerülnek elő a Facebook-tiltásról

Fogynak a felhasználók, egyre furcsább sztorik kerülnek elő a Facebook-tiltásról

Kelet-európai túra vár a három magyar csapatra az Európa Liga selejtezőiben

Kelet-európai túra vár a három magyar csapatra az Európa Liga selejtezőiben

A BME professzorai is kiálltak az Akadémia mellett

A BME professzorai is kiálltak az Akadémia mellett

Rakétalövedékeket és könnygázgránátot is tartott otthon egy székesfehévári férfi

Rakétalövedékeket és könnygázgránátot is tartott otthon egy székesfehévári férfi