szerző:
hvg.hu/MTI

Taktaharkánynál ütközött össze egy szlovák rendszámú busz és egy autó, 13 sérültje van a balesetnek.

Tíz gyerek és három felnőtt sérült meg egy balesetben Taktaharkánynál, ahol egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze – közölte a rendőrség.

Taktaharkány közelében 17 óra körül a 37-es számú főút 19. kilométerszelvényénél személyautó és egy szlovák rendszámú busz ütközött össze. Az útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat Taktaharkány és Újharangod irányába terelik.

Az Észak-Magyarország úgy tudja, hogy szlovák gyerekeket szállított a kisbusz.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerda este arról számolt be, hogy egy felnőtt és egy gyerek súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben. Győrfi Pál közlése szerint a súlyosan sérült nőnél és a tíz év körüli fiúnál csonttörés gyanúja merült fel. A helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak.

A szóvivő elmondta, hogy közvetlen életveszélyes állapotban senki sem volt.

Tizenegy ember - köztük kilenc gyerek - könnyebb sérüléseket szenvedett. Valamennyi sérültet, helyszíni ellátásukat követően, a miskolci kórházba szállították - tette hozzá Győrfi Pál.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Csoportelsőként jutott tovább a férfi vízilabda-válogatott a világbajnokságon

Csoportelsőként jutott tovább a férfi vízilabda-válogatott a világbajnokságon

A dugó marad, csak máshol lesz problémás az M0-s

A dugó marad, csak máshol lesz problémás az M0-s

Nyereségesebb az Orbán-bánya, mint bármely nagy vetélytársa

Nyereségesebb az Orbán-bánya, mint bármely nagy vetélytársa

Ha nem elég büszke a nemzet, nézzen filmet!

Ha nem elég büszke a nemzet, nézzen filmet!

Megerősíti a jogállamiságot szolgáló eszközöket az Európai Bizottság

Megerősíti a jogállamiságot szolgáló eszközöket az Európai Bizottság

Orbán és Tarlós megegyeztek a NER főutcájának felújításáról, de most titkolóznak

Orbán és Tarlós megegyeztek a NER főutcájának felújításáról, de most titkolóznak