szerző:
hvg.hu

Az Országos Bírói Tanács a parlament Handó Tündét védő döntésével bebizonyítottnak látja, hogy semmilyen alkotmányos kontroll nincs már felette, és ez azt is jelenti, hogy az igazságszolgáltatás a törvényhozásnak van alárendelve.

Mint azt megírtuk, előbb a parlament Igazságügyi Bizottságában, majd a héten az Országgyűlésben is elutasította a kormánypárti többség az Országos Bírói Tanács (OBT) javaslatát, és nem fosztotta meg tisztségétől Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét.

Az ügyben a Handót elmozdítani akaró Országos Bírói Tanács közleményt adott ki, amelyben felhívták a figyelmet arra, hogy a Handó törvénysértéseit dokumentáló, több mint százoldalas munkaanyag áttanulmányozására az Igazságügyi Bizottság tagjainak egy munkanap állt rendelkezésükre, amit az ülésen többen szóvá is tettek, ráadásul a mindössze fél óráig tartó ülésen Handó írásban közölte álláspontját a bizottság vezetőjével, melyet az OBT nem is ismerhetett meg.

A bizottsági ülésen ugyan megjelent az OBT elnöke, de nem kapott lehetőséget hozzászólásra, a bizottság pedig egy előre elkészített szövegtervezetről döntött, amely az OBT egyetlen ténymegállapításával sem foglalkozik érdemben. Az Országgyűlés ezután személyi kérdéssé nyilvánítva az OBT előterjesztését vita nélkül határozott.

Az OBT azt írja, ezért aztán válasz nélkül maradt

  • hogy Handó milyen alapon nyilvánítja önkényesen illegitimnek az őt felügyelő testületet, és tagadja meg az előterjesztéseket, miközben maga is többször kinyilvánította, hogy a kérdésben döntési joggal nem rendelkezik,
  • hogy Handó az Alkotmánybíróság előtt folyamatban lévő eljárásra hivatkozva nem hívja össze az OBT póttagválasztó küldöttgyűlését, holott az OBT szerint a két kérdés egymástól teljesen független,
  • az OBH elnökének törvénysértő bírósági vezetői és bírói pályázatokat eredménytelenné nyilvánító, valamint bírókirendelési gyakorlata, amely közvetlenül érinti az állampolgárok törvényes bíróhoz való jogát,
  • a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elnökének törvénysértő kinevezése,
  • hogy az OBT idén nem tud díjakat adományozni bíráknak, nem tud kitüntetés adományozásához hozzájárulni, és elmarad több száz bíró címzetes bírói előléptetése,
  • hogy Handó jelenleg is önkényesen akadályozza meg, hogy az OBT tagjai szolgálati bírákat nevezhessenek ki,
  • hogy Handó 2018-ban és 2019-ben is az OBT előzetes véleményének kötelező bekérése nélkül terjesztette elő a Bírósági Fejezet költségvetési javaslatát (holott ezek mind az OBT feladatai közé tartoznának),
  • hogy Handó az elmúlt egy évben mindent megtett az OBT tagjainak kompromittálására: fegyelmi eljárásokat kezdeményezett, dehonesztáló cikkeket és közleményeket jelentetett meg, hogy így utóbb a saját felróható magatartása által előidézett helyzetre hivatkozhasson.

Míg a magyar Országgyűlés nem hajlandó foglalkozni a kérdéssel, addig

Az OBT most emlékeztet arra, hogy míg a kormány eddig folyamatosan azzal érvelt, hogy az OBT megfelelő ellensúlyt biztosít az egyszemélyi vezetés megerősített hatalmával szemben, ezért Handó nem veszélyeztetheti az igazságszolgáltatás függetlenségét, ennek ellenkezőjére utal, hogy az Országgyűlés most a tények érdemi vizsgálata nélkül hozott döntést róla.

Egy ilyen tartalmú döntés az itthoni és nemzetközi fórumokon megfogalmazott aggályokat igazolja: az OBH elnökének hatalmával szemben jelenleg nincs semmilyen működő fék vagy alkotmányos kontroll, így a magyar igazságszolgáltatás rendszerszinten a törvényhozás alárendeltségében működik. Dr. Handó Tünde tevékenységét a bírói hatalmi ágban ténylegesen jelenleg senki nem tudja felügyelni

– vonják le a konklúziót hozzátéve, hogy a törvénysérteseket egyébként mindeddig senki nem cáfolta meg, sőt legutóbbi törvénymódosítási előterjesztésével közvetetten azokat maga az OBH elnöke is elismerte.

Emlékeztetőül: tavaly januárban olyan tagok kerültek az OBT-be, akik erősebb kontrollt akartak gyakorolni Handó felett, majd néhány hónappal később több OBT-tag is lemondott, egyesek fenyegetés hatására. Handó 2018 májusa óta nem hajlandó együttműködni az őt elvileg ellenőrző, hiányos létszámú testülettel, mondván az működésképtelen, bár annak a Kúria szerint is jogos a működése. A póttagválasztás végül tavaly októberben botrányba fulladt, a Handó által delegált tagok megakadályozták a választást.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Indiában már 78-an meghaltak az extrém meleg miatt

Indiában már 78-an meghaltak az extrém meleg miatt

Jászai Gellért irányító befolyást szerzett a 4iG-ben

Jászai Gellért irányító befolyást szerzett a 4iG-ben

Shane Tusup bejelentkezett, hogy világbajnokot csináljon a magyar női labdarúgókból

Shane Tusup bejelentkezett, hogy világbajnokot csináljon a magyar női labdarúgókból

Egy cinkotai lakásban fogták el a kórházból megszökött nőt

Egy cinkotai lakásban fogták el a kórházból megszökött nőt

Kimondta az Európai Bíróság: uniós jogot sért a német autópályadíj-rendszer

Kimondta az Európai Bíróság: uniós jogot sért a német autópályadíj-rendszer

Kedvenc ételeivel búcsúztatják Benke Lászlót

Kedvenc ételeivel búcsúztatják Benke Lászlót