szerző:
hvg.hu

Néhány órán belül hárman jelezték: csalódtak a pártvezetésben.

Egymás után három poszt is megjelent a Facebookon a Mi Hazánk Mozgalom tagjaitól, amely arról szól: csalódtak az egy éve alakult pártban, így inkább elhagyják, sőt, a politizálással is felhagynak.

Előbb Orbán Imre, a párt pápai szervezetének a vezetője, a Veszprém Megyei Önkormányzat képviselője fakadt ki, így: "Nem volt jó érzés viszontlátni a Mi Hazánk Mozgalomban azokat a senkiket, akiket a Jobbikból azért szórtunk ki, mert az állandó szarrágásukkal, parttalan okoskodásukkal csak hátráltatták a munkánkat". Egy pozitívumot emelt ki: nem kellett megélnie a Jobbikban, hogy a párt "összeállt a bukott baloldallal".

Nem sokkal később jelent meg Ferenczi Gábornak, az egyik alapítónak a posztja, amelyben a pártvezetést okolja a szakításért. Szerinte a mozgalom "olyan súlyosan eltért az Alapító Nyilatkozatban vállalt útról, hogy azt már hitelesen javítani esélytelennek tartom". Hasonló indokot sorolt fel reggel ugyancsak a Facebookon Bartha Barna, a ceglédi pártszervezet - most már csak volt - vezetője is.

A Mi Hazánk Mozgalom a 2018-as választás után alakult a Jobbik néppártosodását ellenző radikális politikusokkal, Toroczkai László (képünkön) vezetésével, Novák Előd és Dúró Dóra részvételével. A párt a májusi EP-választáson 3,29 százalékot ért el.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az amerikaiak 62 százalékának nem tetszik, amit Trump művel

Az amerikaiak 62 százalékának nem tetszik, amit Trump művel

Ünnepélyes keretek közt avatott fel egy zászlótartót az ózdi Fidesz

Ünnepélyes keretek közt avatott fel egy zászlótartót az ózdi Fidesz

Ma is marad a nyári meleg

Ma is marad a nyári meleg

A román elnök Make Romania Great Again feliratú sapkát kapott Trumptól

A román elnök Make Romania Great Again feliratú sapkát kapott Trumptól

TASZ: A kormány megveszi a nyugdíjasokat

TASZ: A kormány megveszi a nyugdíjasokat

Pont a kínai kormány mondja, hogy igazságtalan, ha a Facebook blokkolja a fiókjait

Pont a kínai kormány mondja, hogy igazságtalan, ha a Facebook blokkolja a fiókjait