szerző:
hvg.hu

Szerintük rendkívüli körülmények álltak fenn, úgy meg nem jár vissza pénz.

Június 6-án 23.50-kor kellett volna Budapesten landolnia a Wizz Air W6 2222 járatának, ám az utasok sokkal később, másnap hajnalban értek a fővárosba - írta az Index. Az ügyről lapunk is beszámolt korábban.

A portált egy olvasó tájékoztatta a kálváriáról. Megírta azt is, hogy a gép először nem Budapesten szállt le, Debrecenbe ment, és csak órákkal később repült vissza a fővárosba. A járat késése miatt az egyik utas nem tudott elbúcsúzni haldokló édesanyjától - tette hozzá az olvasó.

A közel hétórás késés miatt többen is megpróbálták visszaszerezni a repülőjegy árát, de a Wizz Air szerint az utasoknak az eset miatt nem jár kártérítés

- írta a lap, amely a következő választ kapta a társaságtól: "a Budapest–London Gatwick-járatuk egy résidőnek köszönhetően sajnos nem tudott időben megfordulni London Gatwick repülőterén, hogy az London Gatwick–Budapest-járatuk még a budapesti éjszakai reptérzár előtt megérkezhessen. Emiatt kellett kellett a repülőgépnek Debrecenben leszállnia."

Az átirányítást a budapesti reptér bezárásával magyarázták, ami szerintük komolyan befolyásolta az összes reptéri műveletet, ez pedig a rendkívüli körülménynek számít, így pénz nem jár vissza.

A repteret egyébként az elektromos rendszer karbantartási munkálatai miatt zárták le, de erről a Liszt Ferenc repülőtér közleménye szerint már hetekkel korábban tájékoztatták a légitársaságokat.

"A légi közlekedésben nemzetközileg hivatalos közlésnek számító úgynevezett NOTAM közlemény május 30-án ment ki, amit minden légitársaság megkapott. Ezzel párhuzamosan minden olyan légitársaság, amelynek menetrend szerinti járata közel esett a zárás időpontjához, külön értesítést is kapott" - írták a lapnak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szerdán is drágulni fog az üzemanyag

Szerdán is drágulni fog az üzemanyag

Vajna Tímea Andy Vajna örököse, de nem tudni, mit örökölt

Vajna Tímea Andy Vajna örököse, de nem tudni, mit örökölt

Lecsapott a GDPR: kitiltották az Office 365-öt több német iskolából

Lecsapott a GDPR: kitiltották az Office 365-öt több német iskolából

Ab: Szabad mutatni a börtönőr arcát

Ab: Szabad mutatni a börtönőr arcát

Bod Péter Ákos: A lappangó, lefojtott elégedetlenség egyszer csak előbújik

Bod Péter Ákos: A lappangó, lefojtott elégedetlenség egyszer csak előbújik

Rossz címen rohamozott a szlovák kommandó

Rossz címen rohamozott a szlovák kommandó