szerző:
Windisch Judit
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az ellenzék integrátorává akart válni a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom, de úgy tűnik, a saját belső működésén is van mit demokratizálni. Az optimisták szerint nem szűnik meg a mozgalom, más azt mondja, leginkább az érdekek tartják egyben. Kérdés, mi lesz az őszi választás után, ha Márki-Zay kikap Hódmezővásárhelyen. Van-e útja az országos politikába?

Abszolút megegyezésközeli helyzet volt, mire betoppant és dirigálni kezdett a Mindenki Magyarországa Mozgalom egyik vezetője. A hetek óta tárgyaló pártok közül ketten "elküldték" őket, hogy vegyenek vissza

- mesélte egy forrásunk az egyik Pest megyei településen nemrég történt esetet. A helyi meccs még nem lefutott, így az illető nem vállalta névvel a történetet, ám érezhetően feldühítette az eset. Más forrásból kiderítettük, a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak (MMM) valóban van kisebbségi véleménye, de a helyzet többek szerint nem drámai. Egyik nyilatkozónk vitatta, hogy a Mozgalom embere váratlanul toppant volna be, hiszen a szélesebb körű egyeztetésben eleve benne voltak. "Semmi olyan nem történt, ami nem része egy demokratikus vitafolyamatnak, nincs kenyértörés, megyünk tovább" - állítja megengedőbb nyilatkozónk.

Előfordul azonban, hogy a Mozgalom nem belebeszél, hanem felülbírálja a saját emberét, a helyi Kossuth kör vezetőjét. Egy ilyen - a Népszavában említett - eset Nagykőrösön történt, ahol a helyi kör vezetője az ellenzéki megállapodás élére akart állni, majd megdöbbent azon, hogy Márki-Zay Péter a megkérdezésük nélkül bejelentette: Zágráb Nándor, a Jobbik helyi politikusa lesz a fideszes polgármester kihívója. Az eljárás ellen a helyi vezető nyíltan tiltakozott, de letorkollták: tájékozódhatott volna a helyzetről a Pest megyei koordinátornál.

©

Máshol is van konfliktus

Lukácsi Katalin, a Mozgalom egyik - többek szerint nagyon - meghatározó elnökségi tagja a hvg.hu-nak azzal magyarázta az esetet, hogy Nagykőrösön évek óta bejáratott rend szerint működtek a pártok, és civil közösségbe szerveződve állítottak jelöltet.

A Kossuth kör vezetője megpuccsolta volna a helyi együttműködést, mi a régiek mellé álltunk oda.

Itt új vezetőt kapott a csoport. Lukácsi azt mondja, további egy-két városban ment szembe a helyi vezető az ellenzéki együttműködéssel, de maga a Mozgalom - akár a helyi vezetőt is felülbírálva - a potens, hiteles személy mellé áll. Konkrét példákat, helységneveket nem mond, mert abban bízik, hogy sikerül csendben rendezni a konfliktust. Márki-Zay szerint az egyik problémás hely Székesfehérvár. Lukácsi azt mondja,

egy-két olyan város van, ahol küzdelmesebb az egyezség, de mindenhol, ahol jelen vagyunk, a megegyezés felé toljuk a szereplőket. Katalizátorok akarunk lenni.

Azt egyelőre nem tudtuk kideríteni, pontosan hány helyen vesznek vagy vettek részt a tárgyalásokon, annyi biztos, hogy országosan nagyjából 50 Kossuth kör - vagyis aktivistahálózat - van, ezek pedig megjelennek az egyeztetéseken. Üveges Gábor elnökségi tag szerint 5-8 helyen voltak olyan viták, ahol mediálniuk kellett.

©

Azt sem tudni, hogy a jelöltek közül mennyi az MMM sajátja. A szervezet honlapja nem ad iránymutatást, ott ugyanis mindenkit fölsoroltak, akit az ellenzéki pártok bejelentettek. Ez egyfajta ajánlás is - magyarázza Üveges, miért nincs egyértelművé téve, ki kihez tartozik.

Ebből volt is balhé: a promenad.hu arról írt, néhány kistelepülés jelöltje úgy került fel az MMM listájára, hogy velük nem egyeztettek. Márki-Zay Péter erre a hvg.hu-nak azt mondta,

a szervezet nem kétoldalú megállapodásokkal, alkukkal dolgozik, hanem a helyben nagyobb támogatást élvező jelölt mögé áll be. Így ad absurdum olyan jelölt is lehet, akit egyszerre támogatnak ők és a Fidesz.

Kell még ide katalizátor?

Márki-Zay Péter a 2018-as önkormányzati győzelme óta kampányol saját receptjével: összellenzéki támogatással kell jelöltet állítani a Fidesszel szemben. Ezen alapul a tavaly novemberben létrejött, majd idén februárban bemutatkozó mozgalma is. Most viszont bajban van: a pártok ellopták előle a showt.

A harmadik kétharmad után  ugyanis az ellenzéki pártok is belátták, külön totálisan esélytelenek, ezért közösen mennek neki az önkormányzati választásnak, ha máshol nem, legalább a nagyvárosokban próbálnak közös jelöltet állítani. Az első ilyen Mirkóczki Ádám jobbikos politikus volt, aki Egerben indul függetlenként, egy civil szervezet támogatásával.

©

A recept tehát megvan, a Mozgalom tagjai pedig a felismerést jellemzően saját sikerként értékelik. Márki-Zay szerint

az eddigi munka eredményes, tagjaink sziszifuszi munkát végeznek, sok helyen éppen ennek köszönhető a közös jelöltállítás.

A Mozgalom egyik, névtelenséget kérő tagja szerint viszont nem sikerült megugrani az alapfeladatot: "mikor megalakultunk, úgy nézett ki, hogy szükség van a pártok összehozására. Aztán decemberben elindult az osztozkodás a nyerhető helyekért a pártok között. Ilyen szempontból felesleges lenne a Mozgalom, de feladata az is, hogy olyanokat vonjon be a politikába, akiket eddig nem sikerült. Ezt a kettősséget nem tudta megoldani."

Beszéltünk több párt képviselőjével, akik szintén Márki-Zaynál árnyaltabban látják a sikert. Egyikük azt mondja, folyamatosan egyeztetnek a többi párttal, nem kell ide külső segítség, ő nem gondolja, hogy bárhol fordított volna a tárgyalás menetén az MMM. Más arról beszélt, a mozgalomnak a legtöbb helyen nincsenek saját jelöltjei, mindössze a nevüket adják az ellenzéki megállapodáshoz.

Sok helyen házaltak azzal, hogy egyesületet kell alapítani és abban indítani az ellenzéket, de ez vagy eleve így volt korábban is - például Budaörsön vagy Dombóváron -, vagy már az MMM felbukkanása előtt elkezdték előkészíteni ezt a pártok és a helyi civilek. Arról nem is beszélve, hogy sok tagjuk, koordinátoruk párttag.

Ezt egyébként az MMM-ben is elismerik: a Kossuth körök egy része civilekből, más része jobb színben feltűnni vágyó pártpolitikusokból áll. Előbbi nyilatkozónk szerint

az ellenzéket 2018 traumája és a közvélemény nyomása hozta össze, Márki-Zayék a legtöbb településen ebben legfeljebb közvetve játszottak szerepet.

Többek szerint hasznuk abban van, hogy könnyebben találnak jelöltet ott, ahol erős a Fidesz, mert könnyebb egy civil szervezet, mint egy párt támogatásával indulni.

©

Közben azért reccsent egyet a Mozgalom is

Múlt héten kiderült, két alapító, Hadházy Ákos és Ábrahám Júlia távozott az elnökségből, mert elmondások szerint kifogásolták a klikkesedést, azt hogy a tényleges döntéseket egy szűk kör, Márki-Zay, Lukácsi és Kész Zoltán hozza, illetve túl nagy szerepe van az operatív igazgatónak. Rosszallták tovább, hogy Hadházy nem láthatott bele a gazdálkodásba. Ők erről már nem akartak nyilatkozni, Lukácsi viszont a hvg.hu-nak tagadta, hogy bárkit kiszorítottak volna, és azt sem hiszi, hogy szétesőben lenne a Mozgalom.

Márki-Zay egyenesen azt mondja, Hadházy és Ábrahám az utóbbi hónapokban nem vett részt aktívan a munkában, a kilépéssel formálisan ezt pecsételték meg. Szerinte csupán félreértésből adódott, hogy Hadházy nem láthatott bele a gazdálkodásba, a folyószámlát ráadásul végül megnézhette.

Valóban vannak nehézségek, de ezek csak a kezdeti belerázódási gondok

- fogalmazott Márki-Zay, aki elismerte azt is: a tagsági viszony és a tagdíjak nyilvántartási rendszerével még adósak. Egy névtelenséget kérő, a Mozgalmat ismerő beszélgetőtársunk azért nem ennyire megengedő, szerinte "kaotikus az egész", azt sem tudják, mekkora a tagság, nonszensz, hogy Hadházy nem nézhette meg a papírokat.

Lehet, hogy én tévedek és túl nagyok voltak az elvárásaim, de az hogy a szervezet átláthatóan és demokratikusan működjön, mégis egy alapelve volt.

Bár csalódott, de a Mozgalom szerinte az önkormányzati választásokig biztosan kitart, ha másért nem, hát az egyéni érdekek miatt.

Sokan azért vannak benne, mert azt várják, a Mozgalom majd pozícióba segíti őket a választáson. Erre azért nehéz a a jövőt alapozni.

©

Az is felvetődött, hogy Kaltenbach Jenő és Üveges Gábor szabálytalanul került az elnökségbe, hiszen új tagokat csak a közgyűlés választhat. Kiderült azonban, hogy éppen ezért őket csak delegálták a testületbe.

Az elnök hívott fel és kért meg, hogy a szükséghelyzetben segítsek megakadályozni a komolyabb katasztrófát.

- mondta a hvg.hu-nak Kaltenbach. A Mozgalom szerinte nincs megszűnőben, hét elnökségi tag közül ketten mondtak le, „nem lehet mondani, hogy ellehetetlenült volna az elnökség. Kétségtelen tény, hogy elég komoly feszültségek, konfliktusok voltak és vannak az elnökségen belül, mert egy informális, belső kör nagyon szoros kapcsolatot tart egymással és az elnökkel, az operatív igazgató finoman szólva is önállóan járt el". Mint mondta,

A demokratikus működést illetően komoly kétségek merültek fel.

Kaltenbach azt mondja, azért vállalta ilyen körülmények között az elnökségi tagságot, mert „nem akartam, hogy ilyen csúfos véget érjen a dolog, szerettem volna, ha kap még egy esélyt a szervezet. Van benne annyi fantázia, hogy ne járuljak hozzá a csődbe jutásához.”

Ha jó irányba változik a helyzet – vagyis megvalósul a reformkísérlet -, akkor marad, ha nem, akkor levonja a konzekvenciát. A változtatás részleteiről nem akart beszélni, de ez néhány héten belül eldől.

Homályban a jövő

Nem tudni, hogy a Mozgalom az önkormányzati választások után párttá válik-e - állítólag a szűk kör erről még nem beszél -, Kaltenbach mindenesetre az ellenzék további megosztása miatt nem örülne ennek. A jövőt mindenképpen meghatározza Márki-Zay Péter őszi szereplése: ha nyer Hódmezővásárhelyen, nyilván megerősödik, ám már most is sokan bírálják amiatt, hogy túl sokat foglalkozik országos politizálással. Ha kikap, nem nagyon lesz más választása, mint valóban országos politikussá válni. Csak kérdés, bukás esetén mekkora lesz a súlya. Egyesek szerint a rossz nyilatkozatai miatt amúgy is sokat kopott, kétesélyes a győzelme, és bár tavaly sokan a messiásnak látták, a hozzá fűzött reményeket nem váltotta be.

Kaltenbach Jenőtől is megkérdeztük, mennyire karizmatikus még szerinte Márki-Zay Péter, amit azzal hárított, ő nem karizmakutató. „A fideszesek állandóan Orbán Viktor karizmájáról beszélek, én nem nagyon látok ilyet, de nem is hiszem, hogy ennek olyan nagy jelentősége lenne. A politikai tehetséghez hozzátartozik, hogy vonzó, reményt keltő tudjon lenni, Márki-Zaynál látok ilyen jeleket. Viszonylag rövid idő alatt, a semmiből lett országosan ismert és kedvelt politikus. Fogalmam sincs, hogy ez a későbbiekben hogy alakul. Az elmúlt 20 évben láttunk már hirtelen feltűnő csillagokat, akik aztán eltűntek és láttuk ennek ellenkezőjét is."

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
2Rule mezben lép pályára a kormánytól 5,87 milliárdos támogatást kapó FK Csíkszereda

2Rule mezben lép pályára a kormánytól 5,87 milliárdos támogatást kapó FK Csíkszereda

Szabadság miatt bezárt egy kórházi osztály, hazaküldték a betegeket

Szabadság miatt bezárt egy kórházi osztály, hazaküldték a betegeket

Nagy előnyről kapott ki Szilágyi Áron, tíz éve nem esett ki így vébéről

Nagy előnyről kapott ki Szilágyi Áron, tíz éve nem esett ki így vébéről

Útmutatót készített a TASZ az új köznevelési törvény elől menekülőknek

Útmutatót készített a TASZ az új köznevelési törvény elől menekülőknek

Az autóipari gyár adóbevétele Felsőzsolcára megy, a bűze viszont Arnótra

Az autóipari gyár adóbevétele Felsőzsolcára megy, a bűze viszont Arnótra

Az amerikai képviselőház hatalmon tartotta Trumpot

Az amerikai képviselőház hatalmon tartotta Trumpot