szerző:
hvg.hu

Az MSZP, a DK és a Momentum képviselői nem szavazták meg a bizottsági elnöki, illetve alelnöki posztokra a Fidesz politikusait. Erre Bayer Zsolt publicista kitalált valamit.

A (jog)állam lebontása címmel közöl publicisztikát a pénteki Magyar Nemzetben Bayer Zsolt, és tényleg arról ír a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa, hogy „az államnak és a jogállamnak vannak ismérvei”. Majd ír:

akik mind az államot bontják le. Bayer szerint a jogállamnak vannak írott és íratlan szabályai is, szokásjogok, hagyományok, amelyek „mindenki számára kötelezően betartandók”. Az EP-választáson a Fidesz óriási győzelmet aratott, írja, az EP-ben pedig nemrég elkezdődött a bizottsági elnöki és alelnöki helyek kiosztása. Emlékezetes, ezekre a pozíciókra nem szavazta meg az MSZP, a DK és a Momentum a Fidesz jelöltjeit. (Ennek ellenére Deutsch Tamás például alelnök lett egy szakbizottságban.)

„A jogállamiság elengedhetetlen részeként létező és működő szokásjog szerint, továbbá és nem másodlagos módon a hazafias szolidaritás és az összetartozás alapján ilyenkor formális szavazáson az egy országból való képviselők megszavazzák egymás jelöltjeit” – írja Bayer.

De nem így történt, Bayer szerint ezzel a „Momentum, az MSZP és a DK ezt a jogállami alapkövet is felrúgta, felmondta az írott és íratlan szabályokat, a szokásjogot, így a magyar választópolgárok kinyilvánított akaratával is szembeszállt”.

Ezzel – folytatja – erkölcsi értelemben hazaárulást követtek el a fenti pártok. Bayer javaslata az, hogy:

„követelem, hogy a magyar kormányzópártok azonnali hatállyal váltsák le a magyar parlament bizottsági elnöki és alelnöki stallumaiból nevezett pártok képviselőit. Sehol sincs törvénybe foglalva, hogy ellenzékieknek kell betölteni ezeket a fontos pozíciókat, ez eddig csak a szokásjog alapján működött így. A szokásjogot pedig felrúgták. Akkor viszont legyen felrúgva tényleg, és a kormánypártok ne legyenek se elnézők, se megértők, se úriemberek. Ezekkel szemben ilyesmire nincsen lehetőség!”


2019 a választások éve. Kövesse az eseményeket hétről hétre a HVG hetilappal. Most 20% kedvezménnyel fizethet elő 4 vagy 8 hónapra is! bolt.hvg.hu

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Parkoló autón akadt fenn egy teherautó a VIII. kerületben

Parkoló autón akadt fenn egy teherautó a VIII. kerületben

Rónai Egon: Orbán Viktor kiváló kommunikátor, fociról bármikor lehet vele beszélni

Rónai Egon: Orbán Viktor kiváló kommunikátor, fociról bármikor lehet vele beszélni

A Nép Szolgája nagyot nyert Ukrajnában

A Nép Szolgája nagyot nyert Ukrajnában

9000 éves települést találtak Jeruzsálem mellett, újraírhatja a történelmet a környéken

9000 éves települést találtak Jeruzsálem mellett, újraírhatja a történelmet a környéken

Így dob gólt törött ujjal a magyar pólóklasszis – videó

Így dob gólt törött ujjal a magyar pólóklasszis – videó

Dráma 200 gyorson: kizárták a győztest, Kozma így hetedik

Dráma 200 gyorson: kizárták a győztest, Kozma így hetedik