szerző:
Domány András

Visy Zsolt koordinálta a dunai limes magyarországi szakaszának jelölését.

Visszavonták Visy Zsolt miniszteri biztosi megbízatását. - áll a Hivatali Értesítőben. A régészprofesszor 2020. november 4-ig kapott kinevezést a Magyarország által UNESCO Világörökségi cím elnyerésére benyújtott nemzetközi pályázat szakmai gondozására és az UNESCO Világörökség Bizottságában Magyarország képviseletére, de Gulyás Gergely miniszter július 12-én közzétett, de már július 5-től érvényes utasításával visszavonta a megbízást.

Ezt magyarázhatja, hogy a biztos feladatának korábbi megnevezése így szólt:

„’A római birodalom határai - A dunai limes magyarországi szakasza’ világörökségi várományos helyszín Világörökség Jegyzékébe történő jelölésével, valamint a Hajógyári-szigeten fekvő helytartói palota bemutatásával összefüggő feladatok koordinációjáért felelős miniszteri biztos”.

Kinevezésekor a bírálatokra válaszolva azt mondta: „15 éve kéretlenül, önszántamból és bármilyen anyagi ellenszolgáltatás nélkül dolgozom a magyarországi római limes világörökségi helyszínné válásáért”.

A kormány nemrég kivette a szigetet a javasolt helyszínek közül, mert egy név nélkül nyilatkozó informátor szerint el akarta kerülni, hogy „a régészek, műemlékesek az UNESCO-hoz rohangáljanak, ha nem a kedvükre való rekonstrukció születik”. Így viszont nem kapta meg a Világörökség Bizottságtól a jelölést a magyar–német–osztrák–szlovák pályázat, a Római Birodalom egykori határvidékének a dunai szakasza nem lehet a világörökség része.

A miniszteri biztos ezért a 444 információja szerint bocsánatot kért a másik három ország szakembereitől. Most menesztették.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Sok a kontár szaki egy új felmérés szerint

Sok a kontár szaki egy új felmérés szerint

Donald Trump „nőügyei” megérkeztek Magyarországra

Donald Trump „nőügyei” megérkeztek Magyarországra

Újra kemény összecsapásokba torkollottak a hongkongi tüntetések

Újra kemény összecsapásokba torkollottak a hongkongi tüntetések

Jim Jarmush új filmjével indul a Titanic Filmfesztivál

Jim Jarmush új filmjével indul a Titanic Filmfesztivál

Hirtelen kétszer annyian lettek a kisberényi választók, új szavazást kell tartani

Hirtelen kétszer annyian lettek a kisberényi választók, új szavazást kell tartani

Johnson három nap alatt nyomná át a parlamenten a Brexit-megállapodást

Johnson három nap alatt nyomná át a parlamenten a Brexit-megállapodást