szerző:
hvg.hu

Még tavaly decemberben garázdálkodott.

Az V. és XIII. kerületi ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki tavaly decemberben, a Szabadság téren ittasan társával felvette a földről a tér és az Október 6. utca sarkán található karácsonyfa fényfüzérét, amelyet más – aki ellen szintén büntetőeljárás folyik – korábban letépett.

Az égősort a földön húzva cserepes dísznövényeket borítottak fel. Garázdaság miatt emeltek ellenük vádat.

A bíróság a váddal egyezően megállapította a garázdaság vétségét, és a férfit büntetővégzésében 1 évre próbára bocsátotta.

A végzést az ügyészség tudomásul vette.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Két év, 10 ezer halott, de felelősségre vonás nincs a rohingya népirtás ügyében

Brexit: két szék között a padlóra eshet Boris Johnson

TASZ: A kormány megveszi a nyugdíjasokat

Ismét figyelmeztetést adtak ki lisztéria miatt, már halálos áldozat is van Spanyolországban

Grönland megvásárlása? Ma inkább a lízing és a hódítás a népszerű

4,6 milliárdból újul meg a PVSK sporttelepe