szerző:
hvg.hu

Mezőberényben tízmilliót spórolnak ezzel, ott augusztustól lesz mentős az orvosi ügyeletes. De az orvosi kamara szerint ez megengedhetetlen precedens.

Mélyül a szakadék a jogszabály adta lehetőségek és a napi gyakorlat között a háziorvosi orvosi ügyeletek működtetésében – írja a csütörtöki Népszava, majd ismertetik a legfrissebb, mezőberényi helyzetet.

Siklós István, Mezőberény polgármestere ugyanis úgy próbálta enyhíteni az ügyelet orvoshiányát, hogy bejelentette, a feladatot augusztustól egy mentőtiszt látja el. A Facebookon is megjelent hírre rengetegen reagáltak, sokakban felvetődött,

jó ötlet-e ha orvos helyett mentőtiszttől kérhetnek segítséget délután négytől másnap reggel nyolcig, illetve munkaszüneti napokon.

A Népszava leírja, az ügyeleti ellátásról szóló jogszabályok egyébként nem teszik lehetővé, hogy az alapellátási ügyeletekben orvosok helyett mentőtisztek önállóan lássák el a feladatot. A polgármester a lapnak azt mondta, az új helyzetet előzetesen támogatta a járási kormányhivatal tiszti főorvosa.

Az utóbbi időben már nem lehetett megfelelő orvost találni az ügyelet ellátására, ezért a környékbeli településekkel együtt döntöttek úgy, hogy elfogadják az általuk megbízott szolgáltató ajánlatát, és tudomásul veszik, hogy orvos helyett mentőtiszt látja majd el a feladatot Mezőberényben, valamint Csárdaszálláson, Kamuton és Köröstarcsán. Az ügyeletes mentőtiszt Mezőberényben lesz, ott fogadja a betegeket, illetve ha szükséges, akkor onnan megy házhoz. Munkáját orvos felügyeli majd Gyomaendrődről.

A mentőtiszt két dolgot nem tehet meg egyébként, nem rendelhet receptköteles gyógyszert, illetve a halál beálltát nem állapíthatja meg.

Mezőberényben helyben fogadja a betegeket, és házhoz is megy, ha pedig olyan probléma van, konzultál az orvossal, illetve odahívja. Mezőberény spórol is ezzel a megoldással, orvossal éves viszonylatban tízmillió forinttal kerülne többe a feladat, mint amennyiből a mentőtiszttel meg tudják oldani a szolgáltatást.

A lap megkereste a Magyar Orvosi Kamara elnökét is, aki ellenzi a lépést. Éger István azt mondta, ez megengedhetetlen precedens. Szerinte a mentőtisztet arra képezték ki, hogy életet veszélyeztető helyzeteket hárítson el, ennek során olykor valóban akár orvosi beavatkozásokat is végezhet, de aztán a beteget kórházba kell vinnie, így azt orvos is látja.

A kamara elnöke szerint a polgármesternek két választása van: vagy ismét saját kézbe veszi az ügyelet működtetését, vagy megállapodik a szolgáltatóval, hogy „szíveskedjék nem rabszolgabért fizetni a helyi ügyeletért az orvosnak, és akkor lesz a feladatra jelentkező”.

Katona Gábor tiszaroffi háziorvos azt mondta a Népszavának, szerinte sok településen alkalmaznak az ügyeleti szolgáltatók mentőtisztet, ő maga is dolgozik szolgáltatónak, és van olyan helye is, ahol az önkormányzat alkalmazza a feladatra.

„Júniusban 27 ügyeletet vittem, napi nyolc óra körzetben végzett munka mellett, és most ebben a hónapban már 11-en vagyok túl. Mindezt 60 évesen csinálom. Az egyik sorstársammal még hétfőn beszéltem, szerdán ügyelt, csütörtökön pedig egyszerűen lefordult a székről és meghalt. Most még az ő ügyeleti napjait is szét kellett osztanunk egymás között. De ha nem csinálom, a törökszentmiklósi ügyelet rég bezárhatott volna. Az egyik ügyeleti körzetemben is van olyan település, Abádszalók, ahol mentőtiszt dolgozik.”

(Kép: illusztráció)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
21,6 millió forinttól indul itthon az új BMW X6

21,6 millió forinttól indul itthon az új BMW X6

Trump sértődött kisgyerekként reagált, amiért Grönland nem lehet az övé

Trump sértődött kisgyerekként reagált, amiért Grönland nem lehet az övé

1200 lóerős 4 személyes új villanyautó tör a Porsche Panamera babérjaira

1200 lóerős 4 személyes új villanyautó tör a Porsche Panamera babérjaira

Európa-szerte kevés lesz a körte idén

Európa-szerte kevés lesz a körte idén

Vádat emeltek Simonka György fideszes politikus ellen

Vádat emeltek Simonka György fideszes politikus ellen

Mindkét szétválasztott sziámi iker állapota stabil, a másik kislány is kinyitotta a szemét

Mindkét szétválasztott sziámi iker állapota stabil, a másik kislány is kinyitotta a szemét