Windisch Judit
Windisch Judit
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Vegyes sikerrel indulnak a választáson a tévéből ismert emberek, sportolók, színészek: van, aki egy nagyobb várost vezet évek óta, más egy kisebb településen is elhullik. Vajon mi számít? Ezt kérdeztük az érintettektől.

A fő/polgármesterségre pályázó Klausmann Viktor, Georg Spöttle, Vári Attila, Pikó András, Puzsér Róbert, Berki Krisztián, illetve a képviselőségért induló Rékasi Károly szerepel eddig az önkormányzati választás "celeblistáján", Kálmán Olga korábbi tévés műsorvezető a főpolgármesteri előválasztáson már kiesett a versenyből.

Sportolók, színészek, a tévések és egyéb hírességek rendre megpróbálkoznak a választásokon, vegyes eredménnyel.

  • Az olimpiai bajnok Borkai Zsolt 1994-ben az MDF listájáról nem jutott be a parlamentbe, viszont 2006-ban simán behúzta Győrt, ahol azóta is ő a polgármester.
  • A kétezres évek elején szintén csak sportolói és Magyar Olimpiai Bizottsági elnöki múlttal büszkélkedhető – akkor még dr. – Schmitt Pál viszont függetlenként, de Fidesz-támogatással indulva 2002-ben 11 százalékkal maradt el Demszky Gábor főpolgármestertől.
  • Nem járt nagyobb sikerrel Kozmann György világ- és Európa-bajnok kenus sem, aki 2010-ben Pakson független jelöltként alul maradt a fideszes polgármesterrel szemben, 2014-ben pedig már fideszes jelöltként verte rommá Süli János későbbi tárca nélküli miniszter. Kozmann így a képviselő-testületben ül.
  • A tévés Dömsödi Gábor először Bokor polgármestere volt 2003 és 2006 között, majd 2011-ben – egyedüli indulóként – megnyerte az időközi választást. Ebben a ciklusban Pásztó polgármestere volt, a képviselő-testület tavaly feloszlatta magát, az időközin viszont már megverte a Fidesz.
  • A Barátok Közt című sorozatból ismert Halász Gábor 2006 óta Kiskutas polgármestere.
  • Rátóti Zoltán színész, rendező Magyarföldön indult és nyert kétszer is, de 2011-ben színházigazgató lett, így lemondott.
  • Miklósa Erika operaénekes 2010-ben egy szavazattal kapott ki Bakonykúton.
  • Török Gábor politikai elemző Aszófőn indult képviselői helyért és bejutott, ő kapta a második legtöbb szavazatot.

2014-ben egyéni képviselőjelöltként kikapott

  • a DK elnökségi tagja, a kvízmester Vágó István a XII. kerületben, így listáról került a képviselő-testületbe,
  • Bálint Antónia szépségkirálynő, akit a Fidesz indított a XIII. kerületben,
  • az Együtt által támogatott Rékasi Eszter (Rékasi Károly és Détár Enikő lánya)

A Fidesz színeiben induló Deák-Bárdos Mihály Európa-bajnok birkózó viszont győzött az egyik miskolci körzetben.

A kakukktojás szindróma

Többekkel beszéltünk, az ismertség vajon előny vagy hátrány volt-e számukra.

Dömsödi Gábor, a település polgármestere egy traktoron ül a VIII. Axiál Veterán Traktormajálison Bokor községben
©

Dömsödi Gábor szerint neki semmit sem számított, hogy a tévében már látták, hiszen első körben pont annyi szavazatot kapott, mint a regnáló polgármester. Az időközi választásig képviselőként dolgozott, szerinte ez győzte meg a helyieket arról, hogy alkalmas.

Az ismertség egy kisebb településen inkább árt, mint használ,

gyanakodva méregetik az embert, hogy

mit akar ott, biztos valami hátsó szándéka van, nem ismerjük, nem közülünk való

-–mondja. Egy nagyobb városban viszont szerinte már inkább előnyt jelent, ugyanis nem kell a nulláról felépíteni a jelöltet. A választáson valószínűleg idén is elindul, de még nem jelentette ezt be.

Egyetért Dömsödivel Halász Gábor:

nem éreztem pozitív hatását, hogy szerepeltem a sorozatban, egy 200-220 lelkes faluban ilyenből nem lehet előnyt kovácsolni. Gábornak igaza van, a "kakukktojás" létnek inkább a negatívumát érezni. Jóval közvetlenebbek voltak ugyan az emberek, de ez nem azt jelentette, hogy ezzel párhuzamosan azonnal elfogadtak polgármesternek is.

Azt mondja, végül beszélgetésekkel győzte meg a helyieket arról, hogy alkalmas. Ezek után többször is újraválasztották, pedig a falu költségvetési hiánya miatt klasszikus megszorító intézkedésekkel élt. Most, hogy már rendeződött a helyzet, a korábbi juttatások többszörösét tudják adni – mondja.

Összejárunk, ez a nagypolitikában nem menne

Török Gábor
©

Török Gábor politikai elemző azt mondta,

nem tudom, mi számított, de meglepett, hogy jöttmentként ilyen komoly támogatást kaptam 2010--ben. Az első tapasztalat az volt, hogy a helyi ügyek intézése és a nagypolitika ég és föld. Utóbbi személytelen, pártelvű és alapvetően nem a megoldásról szól, hanem a hatalomról. Előbbi pont ellenkezőleg.

Neki egy ciklus elég volt:

azért nem újráztam, mert azt a tapasztalatot, ami hiányzott a helyi politikáról, megszereztem, minden más pedig nem vonzott még a helyi politizálásban sem.

Azt mondja, az akkori testület tagjaival máig jó a kapcsolata, rendszeresen összejárnak a volt polgármesterrel is.

Ez magasabb szinten elképzelhetetlen lenne.

DK-s?! Ja, akkor nem is okos

©

Vágó Istvánnak előny és hátrány is volt, hogy ismerték:

Előny annyiból, hogy ismerték az arcom, nem kellett hosszú bemutatkozást írni, hátrány viszont azért, mert a szavazók jól körülhatárolható körében (a fideszeseknél – a szerk.) gyanús mindenki, akinek ismerik az előéletét, miközben a politikusok zöme nem politikusnak készült. Ha valaki korábban jogász, közgazdász vagy vízvezeték-szerelő volt, azt nem szokás felhánytorgatni, a tévés műsorvezető viszont megütközést kelt.

Beárazta, hogy kikap, idén is indul, most fordulatban bízik. Azt mondja, azért indult, mert 2010-ben kirúgták a TV2-től, és miután a DK-ban kezdett politizálni, "természetes folytatása lett az életpályának" a képviselőség. A legnehezebb azt volt számára feldolgozni, hogy miután kiderült politikai hovatartozása, hirtelen elkezdték unintelligensnek, tiszteletre méltatlannak tartani a másik oldalról.

A Fidesz színeiben Gyöngyösön induló Klausmann Viktor korábban Domonyvölgyben volt képviselő, azt mondja, egyáltalán nem érezte hátrányát annak, hogy a tévéből ismerték. Szerinte azért, mert egy elfogadott vetélkedőt vezetett, nem volt megosztó, de ami igazán számít, az a helyben végzett munka.

Klausmann Viktor egykori televíziós műsorvezető felborul egy quad járművel a Pest megyei Domonyvölgyben rendezett eseményen
©

Azt mondja, Gyöngyösösön is aktív, egy alapítványban dolgozik, a helyiek gyerekeit tanítja síelni. Szerencsekerekes múltja már csak azoknak jelenthet valamit, akik az alatt a műsor alatt nevelkedtek.

Borkai rendkívüli időszakban nyert

Minden választás más, nem lehet sémákat ráhúzni – mondja Borkai Zsolt, aki Győrben nyert 2006-ban. Az egy rendkívüli időszak volt: a regnáló szocialista polgármester nem indult újra, az új szocialista jelöltet pedig abban az időszakban kellett volna felépíteni, mikor épp Gyurcsány Ferenc kiszivárgott őszödi beszéde miatt volt óriási botrány az országban. Akkor ősszel a Fidesz szinte az össze nagyvárosban nyert, de Borkai szerint a sportolói múltja is számított:

a sportolók előnyben vannak az ismertségük miatt – ezzel máris eggyel kevesebb dolguk van a választáson –, a választók szeretnek a sikeres emberek mögé állni,

bár ebből nem következik, hogy minden sportoló nyerne, sőt, rajta kívül nincs is ilyen.

Kerestük a Pécsen szintén Fidesz támogatással induló Vári Attilát is, de nem értük el.

Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester sajtótájékoztatót tart, miután aláírták a Modern városok program keretében a kormány és Győr városa közötti együttműködési megállapodást a győri városháza dísztermében
©

Az első bukta máris megvolt

Még messze a választás, de a főpolgármester-jelölti előválasztásnak hála máris megvolt az első celeb-bukás: az előbb az ATV-ből majd a Hír Tv-ből ismert, DK-s támogatással induló Kálmán Olga végül 8 ezerrel kevesebb szavazatot kapva második lett Karácsony Gergely zuglói polgármester mögött.

©

Pedig Kálmán erősen rajtolt, még a baloldali ellentáborból is esélyesnek tartották Karácsony ellen, egy ideig fej-fej mellett haladtak a későbbi győztessel. Kálmán bukása után azt mondta, ha lesz még politikai karrierterve, majd szól.

Az eredeti elképzelések szerint amúgy Karácsony–Puzsér Róbert-összecsapás lett volna az előválasztás második fordulója – hiszen éppen Puzsér miatt tartották meg azt –, azonban a fő ellenjelölt végül el sem indult rajta. Azzal érvelt, nem teljesültek a feltételei. Így viszont marad celebkör Tarlós István főpolgármester számára is, aki ellen nemcsak Puzsér, hanem a jelen állás szerint Berki Krisztián is kiáll, aki az indulását egy úszómedencéből kiszállva jelentette be.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Google állítja: elérte a kvantumfölényt

A Google állítja: elérte a kvantumfölényt

Az óvodások is bekerülhetnek a Nemzeti Alaptantervbe

Az óvodások is bekerülhetnek a Nemzeti Alaptantervbe

Szijjártó: 2021 januárjától érkezhet katari földgáz Magyarországra

Szijjártó: 2021 januárjától érkezhet katari földgáz Magyarországra

A brit munkásosztály őrangyala is kritizálja a Marvel-filmeket

A brit munkásosztály őrangyala is kritizálja a Marvel-filmeket

Úgy tűnik, Trump beintett az őt korrigáló űrhajósoknak – videó

Úgy tűnik, Trump beintett az őt korrigáló űrhajósoknak – videó

Áder János is végignézte, ahogy elfoglalta a trónt az új japán császár

Áder János is végignézte, ahogy elfoglalta a trónt az új japán császár