szerző:
MTI

Egy hónapra elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint múlt vasárnap megölte édesanyját Mohácson – tájékoztatta a Pécsi Törvényszék pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a férfi összekötözte hetvenhat éves édesanyja kezét és lábát, majd egy serpenyővel többször, nagy erővel a fejére ütött. Az asszony a helyszínen meghalt. Holttestét szerdán találták meg szőnyegbe tekerve, bútorokkal körülrakva a ház egyik, hűtőszekrénnyel eltorlaszolt szobájában.

A gyilkossággal gyanúsított férfit a következő napon fogták el egy pécsi panzióban, ahova álnéven jelentkezett be.

A Pécsi Járásbíróság szökés, elrejtőzés veszélye miatt rendelte el az emberölés bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását egy hónapra. Egészségi állapotára tekintettel a végrehajtás helyeként az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki.

A gyanúsított és védője fellebbezett, így a végzés nem végleges.

Itt a férfi elfogásáról szóló hír:

A rendőrség hanggal együtt rakta ki, ahogy elfogják a mohácsi emberölés gyanúsítottját

Biztos volt már ilyen korábban is, de a módszer nem túl gyakori.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lezárt utcákkal ünnepelték a 30 éves szabadságot Sopronban

Lezárt utcákkal ünnepelték a 30 éves szabadságot Sopronban

Százezrek tüntetnek Hongkongban, a szomszédos Sencsenben pedig gyakorlatoznak a katonák

Százezrek tüntetnek Hongkongban, a szomszédos Sencsenben pedig gyakorlatoznak a katonák

Egy órával a halálos balesete előtt még a motorjáról posztolt a volt NFL-sztár

Egy órával a halálos balesete előtt még a motorjáról posztolt a volt NFL-sztár

Androidos és van WhatsApp a telefonján? Hamarosan kap egy rég várt új funkciót

Androidos és van WhatsApp a telefonján? Hamarosan kap egy rég várt új funkciót

Felgyújtották Patkó Bandi 300 száz éves, legendás fáját

Felgyújtották Patkó Bandi 300 száz éves, legendás fáját

Lezárások lesznek Sopronban Angela Merkel hétfői látogatása alatt

Lezárások lesznek Sopronban Angela Merkel hétfői látogatása alatt