szerző:
Domány András

Lesznek új feladatai Káel Csabának, a Filmalap új vezetőjének, és van, amit kivesznek a kezéből, mint a film- és szórakoztatóipar és a turizmus összefüggő fejlesztésének ügye.

Este megjelent a kormányhatározat Káel Csaba filmkormánybiztosi kinevezéséről, amelyet Gulyás Gergely miniszter jelentett be délben. Az idén januárban elhunyt Andy Vajnát kinevező dokumentummal összehasonlítva kiderül, hogy Káel Csabának több olyan feladatot adtak, amit Vajnának nem. Így elő kell készítenie a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztése érdekében a Nemzeti Film Intézet létrehozását, összehangolnia a mozgóképszakma szervezeteinek a működését, különös tekintettel a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt.-re és a filmkollégiumokra, kidolgoznia az állami tulajdonban lévő filmstúdiók és filmgyártási infrastruktúra hasznosításának koncepcióját, és ő határozza majd meg a mozgóképszakmát érintő lehetséges vagyongazdálkodási feladatokat.

Ellenben nem kell foglalkoznia a filmipart is érintő szerzői jogi kalózkodással szembeni, valamint a közös jogkezelők működését érintő jogszabályok kidolgozásával, illetve a film- és szórakoztatóiparnak és a turizmusnak az összefüggő fejlesztésével, mert ezek Vajna korábbi feladatai közül nem kerültek át az új kinevezésbe.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ez nem divatbetegség: figyeljen magára, és vegye észre a jeleket!

Ez nem divatbetegség: figyeljen magára, és vegye észre a jeleket!

24 kiló marihuanával bukott le egy kamionos Tompánál

24 kiló marihuanával bukott le egy kamionos Tompánál

Amerikában regisztrált címen gyűjtik a Fidesz-szavazók adatait

Amerikában regisztrált címen gyűjtik a Fidesz-szavazók adatait

Ha mostanában eltűnik a wifi a számítógépén, ne csodálkozzon – ez egy ismert Windows-hiba

Ha mostanában eltűnik a wifi a számítógépén, ne csodálkozzon – ez egy ismert Windows-hiba

Terry Black a hétvégén még a hazatérésre készült

Terry Black a hétvégén még a hazatérésre készült

Török Gábor: Ha az ellenzék nem nyer Budapesten, akkor megírhatjuk a 2022-es eredményt

Török Gábor: Ha az ellenzék nem nyer Budapesten, akkor megírhatjuk a 2022-es eredményt