Szokatlan találós kérdéssel kereste meg a minap a hvg.hu szerkesztőségét egy olvasó, aki arra várt választ, vajon hol olvasta A4-es papírra nyomtatva az alábbi, a hatályos alaptörvényből vett idézetet: „A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni”. Mivel a választ nem találtuk el, csatolta a „megfejtést”, vagyis a következő képet:

Ahogy a kiírás melletti táblából egyértelműen látszik: a figyelmeztetést (vagy ajánlást?) egy egészségügyi intézményben, egészen pontosan a budapesti Uzsoki Utcai Kórház III.-as belgyógyászati osztályán kapta lencsevégre az olvasó, ahol idős édesanyját is kezelik, és ahol egy kivétellel a kórtermek mindegyikén olvasható ugyanez.

Mivel olvasónk azt állítja, a délutáni látogatásokra érkezve sajnálatos módon többször találta édesanyját ellátatlanul (ahogy ő fogalmazott: elhasznált, órák óta cserét igénylő pelenkában és éhesen, mert az önállóan enni képtelen idős beteget senki nem etette meg), a képet egyértelmű célzásként értelmezte: vagyis, hogy gondoskodjon ő a bent fekvő családtagjáról, mert ez az ő dolga, nem pedig a nővér(ek)é.

A dolog nemcsak azért töltötte el felháborodással, mert édesanyja egész életében fizette a járulékokat, hogy ha olyan helyzetbe kerül, kapjon megfelelő ellátást, hanem azért is, mert dolgozó emberként saját maga csak munka után tud bemenni a kórházba, ami azt is jelenti, hogy ebben az időben nem lehet nyugodt afelől, hogy az anyukája megkapja a megfelelő ellátást.

Olvasónk panasza után megkerestük az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatóját és ápolási igazgatóját, hogy vajon mi volt a pontos céljuk, mit akartak üzenni az alaptörvényből vett idézettel a hozzátartozóknak. Vajon azt akarták-e kifejezésre juttatni, hogy a rokonok szíveskedjenek maguk megetetni/megfürdeni/átpelenkázni a családtagjaikat, mert az nem a nővérek dolga, vagy az övék ugyan, de – mint olvasónk története is mutatta – erre sajnos nincs mindig kapacitásuk?

Az intézet ápolási igazgatója kérdésünkre meglehetősen furcsa magyarázatot adott a citátumra: az idézet eszerint

nyilvánvalóan és félreértelmezhetetlenül semmiképpen sem utal az intézmény fekvőbeteg ellátási tevékenységével kapcsolatos hozzátartozói többletfeladatra.

Sokkal inkább felhívja a figyelmet arra a valós, és sajnálatosan többször tapasztalt helyzetre, amikor idős és gondozásra szoruló (abban a periódusban még kórházi ellátást nem igénylő) családtagokat hagynak egyesek teljesen magukra."

A magyarázat szerint „a magukat már teljes mértékben ellátni képtelen emberek – annak ellenére, hogy a velük való törődés sok esetben biztosítható lenne – rövid idő alatt kerülnek olyan egészségi állapotba, amiből még a kórházi ellátás mellett is kis eséllyel kerülnek ki gyógyultan. Az otthoni törődés pedig sok esetben csak a gyógyszerek otthoni gondos adagolását, főtt étel és az alapvető higiéné biztosítását jelenti.”

Vagyis: az idézettel, ha jól értjük, a már kórházba került idősek hozzátartozóit akarják figyelmeztetni, hogy ha nem megfelelően gondozzák az idős családtagot, bizony, nagy eséllyel kórházba kerül.

Az ápolási igazgató válaszában arra – az amúgy valós – jelenségre is kitér, hogy „a kórházba kerülő idős, elesett állapotú, szorongó beteg gyógyulási esélyeit jelentősen növeli, ha a kórház által nyújtott szakmai ellátás mellett a család a beteget látogatja, biztatja, lélekben támogatja”.

A beteg gyógyulása a válasz szerint a kórház és a család közös érdeke, és közös erőfeszítéseik teremthetik meg a gyógyulás ideális feltételeit. Amennyiben viszont a beteg állapota otthoni létét, ápolását nem teszi lehetővé, akkor

az is elvárható a legközelebbi hozzátartozótól, hogy aktívan működjön közre a beteg ápolási otthonban, szociális intézményben elhelyezésében.

A szemrehányásként is értelmezhető "útmutató" olvasónk esetében ugyanakkor nem áll meg: édesanyja épp egy ilyen otthonból került a kórházba, és pont azért, mert hirtelen kialakult, komplex egészségügyi problémáit ott nem lehetett kezelni.

Az olvasónk által leírt negatív tapasztalatok ellenére az ápolási igazgató visszautasította, hogy a kórház III.-as belgyógyászati vagy bármely más osztálya elvárná, hogy a betegeket a hozzátartozók etessék, itassák, pelenkázzák.

„Az ápolók a betegeket lelkiismeretesen, gondosan, sokszor erejüket megfeszítve ápolják, mosdatják, pelenkázzák, rendszeresen etetik, itatják. Teszik ezt hivatásuk iránti elkötelezettségtől, szakmai igényességtől, és a betegek segítésére irányuló szándékuktól vezérelve” – zárta levelét az ápolási igazgató, nem cáfolva ugyanakkor, hogy a kérdéseinkben is megfogalmazott hozzátartozói panaszok előfordultak/előfordulnak az intézményben.