Az LMP egyetlen megyében sem tudott listát állítani

Az LMP egyetlen megyében sem tudott listát állítani

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

A párt sajtóosztálya szerint nem arra koncentrálják az erőforrásaikat, hogy a többi ellenzéki párttal versenyezzenek. A Munkáspártnak két megyei listája van.

A Lehet Más a Politika (LMP) egyetlen megyei listát sem tudott felállítani, írja a 24.hu.

A portál összesítése szerint a Fidesz–KDNP mind a 19 megyében állított listát, ahogy az MSZP, a DK, és a Momentum is, de ezek a pártok több helyen csak pártszövetség részeként indulnak. A DK Hevesben és Komárom-Esztergomban, az  MSZP Borsodban, a Momentum pedig Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Komárom-Esztergom megyékben indul együtt más pártokkal.

A Jobbik is minden megyében tudott listát állítani. (A valasztas.hu adatbázisa későn frissült, ez az információ korábban tévesen szerepelt a cikkünkben.)

A Mi Hazánk Mozgalomnak nyolc megyében nem sikerült listát állítania.

Minden pártnál rosszabbul áll az LMP, a pártnak egyetlen megyei listája sincs.

A portál megkérdezte a párt sajtóosztályát, ahonnan a következő választ kapták:

A Fidesz teljesen kiürítette a megyei önkormányzatokat, így fájó ütést ott nem lehet bevinni a NER-nek, ennek csupán az ellenzéken belüli politikai verseny szempontjából van jelentősége. Mi úgy döntöttünk, hogy ezen a választáson nem arra koncentráljuk az erőforrásainkat, hogy a többi ellenzéki párttal versenyezzünk, hanem hogy minél több várost foglaljunk vissza.

A 24.hu emlékeztetett, a Munkáspárt is össze tudott hozni két megyei listát.

Hozzászólások