szerző:
hvg.hu

A Nemzeti Választási Irodánál történtek után Erdősi László herceghalmi polgármestert megpróbálták lemondatni, de nem sikerült. Most ismét a Fidesz jelöltjeként indul.

Önkormányzati választás 2019
Politikailag kulcsfontosságú, a mindennapjaink szempontjából talán a parlamenti választásnál is fontosabb – október 13-án polgármestereket, helyi képviselőket választ Magyarország. Kövesse a hvg.hu-val a kampány eseményeit, idézzen fel régi ígéreteket és vesse össze az újakkal, figyelje velünk a legizgalmasabb csatákat – beleértve Budapest ellenzéki ostromát és a hatalom védekezését.
Friss cikkek a témában

Újra a Fidesz színeiben indul Erdősi László, Herceghalom polgármestere, akinek a felesége 2016-ban az MSZP-s képviselők előtt adott be népszavazási kezdeményezést a vasárnapi boltzárról a Nemzeti Választási Iroda épületénél megjelent kigyúrt kopaszok segítségével – írja a 444.hu.

Erdősi László 2010-ben a Fidesz színeiben nyert a hergecghalmi polgármester-választáson, majd 2014-ben összeveszett a párttal, ekkor nem őt indították, hanem Csizmadia Zsuzsannát, de Erdősi függetlenként ismét nyert.

A 2016-os botrány után a település több fideszes képviselője is le akarta mondatni Erdősit, miután nem adott magyarázatot arra, hogy a felesége mit keresett az őt kísérő kopaszokkal a Nemzeti Választási Irodánál. A képviselő-testületi ülésen Erdősi azonban nem volt hajlandó lemondani, és a testület feloszlatásáról szóló indítvány is elbukott.

A polgármester most ismét a Fidesz jelöltjeként fog elindulni az októberi önkormányzati választáson.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az arab pártok is beszálltak a kormányzásért vívott harcba Izraelben

Az arab pártok is beszálltak a kormányzásért vívott harcba Izraelben

Brit nyugdíjasok Spanyolországban: A spanyol kormány többet tett értünk, mint a brit

Brit nyugdíjasok Spanyolországban: A spanyol kormány többet tett értünk, mint a brit

Lássuk, nyert-e a hatos lottón!

Lássuk, nyert-e a hatos lottón!

Kedden újra kisüt a nap, délután már szinte nyár lesz

Kedden újra kisüt a nap, délután már szinte nyár lesz

A magyar gyerekek már most az állásuk miatt szoronganak

A magyar gyerekek már most az állásuk miatt szoronganak

Neymar haverjai több ezer eurót kapnak havonta, hogy főállásban a haverjai legyenek

Neymar haverjai több ezer eurót kapnak havonta, hogy főállásban a haverjai legyenek