szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Holnap lesz a publicista és a gimnazista lány bírósági tárgyalása.

Bayer Zsoltnak a bíróságon kell bocsánatot kérnie Nagy Blankától, amiért többek közt „kretén, barom állat”-nak és „nyomorult, rohadt, kis proli”-nak nevezte a diáklányt. Az eljárást Nagy Blanka kezdeményezte a publicistával szemben becsületsértés miatt. Az első felvonás holnap 13 órakor lesz, tudtuk meg a diáklány ügyvédjétől, Litresits Andrástól, aki e mellett az NVB MSZP által delegált tagja.

Bayer Zsolt ma a Bádog című blogján azt írta, nem hajlandó bocsánatot kérni Nagy Blankától.

A publicista ismét felidézte, hogy Nagy Blanka miket mondott az ominózus kecskeméti beszédében, szembeállítva saját szavaival.

„De hogy a barom, kretén proli nem ilyen durva, az is biztos”

– írta.

Bayer írt pár sort a magának mindent megengedő „safe space generációról”, illetve az ügyvédnek álcázott politikusokról (Litresits Andrást „szimpla MSZP-s politikusnak” nevezi), majd felteszi a kérdést:

Bocsánatot kérni? Abban a pillanatban, ahogy Nagy Blanka bocsánatot kér mindazoktól, akiket aljas módon, gusztustalanul megsértett. És ha Litresits bocsánatot kér, az se lesz nagy baj. Akkor majd eltöprengek rajta.

Ahogy azt korábban megírtuk, az eljárás szabályai szerint, ha megtörténik a bocsánatkérés, és annak elfogadásával a békítés, akkor a magánvádas büntetőügy itt véget is ér. Pénteken kiderül, hogy Bayer egyáltalán megjelenik-e a bíróság előtt, és hajlandó-e megbánást mutatni.

Korábban hasonlóan ordináré megjegyzései miatt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is beperelte Bayert, de hiába nyert ellene, a publicista nem volt túl együttműködő az ítélet végrehajtásában, sőt még a nem a javára döntő bíróságot is kiosztotta.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A tunéziai Berlusconi részvételével megkezdődött az elnökválasztás az arab országban

A tunéziai Berlusconi részvételével megkezdődött az elnökválasztás az arab országban

Tizennégy ember életét megmentve halt meg egy magyar pilóta

Tizennégy ember életét megmentve halt meg egy magyar pilóta

Hiába kérte a fogyatékos fiát egyedül gondozó nő, hogy kevesebb lakbért fizethessen

Hiába kérte a fogyatékos fiát egyedül gondozó nő, hogy kevesebb lakbért fizethessen

Sztrájkolnak a General Motors dolgozói az USA-ban

Sztrájkolnak a General Motors dolgozói az USA-ban

Közel harmadával csökkent a Budapest Bank eredménye az első félévben

Közel harmadával csökkent a Budapest Bank eredménye az első félévben

Íme a részletes videó a Google még be sem jelentett új telefonjáról

Íme a részletes videó a Google még be sem jelentett új telefonjáról