Az Országos Széchényi Könyvtárról kérdezték volna a kormányt, válasz helyett kioktatás érkezett

Az Országos Széchényi Könyvtárról kérdezték volna a kormányt, válasz helyett kioktatás érkezett

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára hosszan magyarázta, hogyan kell leírni a könyvtár nevét.

Költözik a jelenlegi helyéről az Országos Széchényi Könyvtár – erősítette meg még korábban lapunknak Szőcs Géza, az Országos Könyvtári Kuratórium elnöke. Beszámoltunk arról is, hogy Hammerstein Judit, Orbán volt sajtófőnöke került az OSZK élére, de ő csak amolyan afféle próbaidős vezető lett.

Ugyanis Demeter Szilárd miniszteri biztosként felel az intézmény költözéséért, havi 650 ezer forintért. Szőcs szerint Demeter feladata elsősorban az lesz, hogy megtalálja a könyvtár új helyszínét. (Portálunk korábban úgy értesült, hogy a legvalószínűbb helyszín, a lágymányosi Duna-part, az a rész, ahová a Rubik-kockát formázó, a magyar innováció eredményeit bemutató múzeumot tervezték egykor.)

OSZK-témában kérdezett Szabó Szabolcs független képviselő, egészen pontosan írásbeli kérdést nyújtott be Kásler Miklós Emmi-miniszternek, hogy:

Több helyszínre költözik ideiglenesen az Országos Széchenyi Könyvtár?

Rétvári Bence államtitkár válaszolt, azt, hogy:

az ön kérdésének minden része pont annyira pontos, mint ahogy az Országos Széchényi Könyvtár nevét leírta.

Rétvári elmondta, Szabó „legalább arra figyeljen, hogy a könyvtárat gróf Széchényi Ferencről nevezték el, gróf Széchenyi István édesapjáról, így a kérdésben megjelölt intézmény helyesen Országos Széchényi Könyvtár.”

Válasza végén Rétvári elmondta, végleges döntés még nincs az OSZK leendő helyéről.

Hozzászólások