szerző:
Tóth Richárd
Tetszett a cikk?

A Fundamentum folyóirat 1997 óta az emberi jogok meghatározó magyarországi fóruma. A szerkesztőség most fontos döntést hozott. Tiltakoznak az embertelenség, az egyének tárgyiasítása ellen.

Most jelent meg a Fundamentum legfrissebb száma, ez egy negyedévente megjelenő emberi jogi folyóirat, Magyarországon az egyik legjelentősebb. A mostani számnak a témaköre a „kisebbségi jogok Európában”, az egyik legizgalmasabb írás pedig Antal Attiláé, Az autokrácia nem lehet sem legitim, sem pedig legális címmel. Ebben Antal leírja:

Úgy vélem, hogy 2019-ben joggal és biztonsággal mondhatjuk ki, hogy az Orbán-rendszer autokrácia, és mint ilyen, nem tekinthető jogállamnak. Ez korántsem jelenti azt, hogy a rendszernek ne lenne fontos a jog, pontosabban annak uralása, és éppen ez okozza a jogállami gondolkodás csapdáját.

Minden lapszámban van egy Döntés után rovat is, ahol az Alkotmánybíróság és európai bírói fórumok döntéseit szemlézik. Pontosabban csak szemlézték, ugyanis a Fundamentum szerkesztősége most úgy döntött, hogy a következő számtól határozatlan időre felfüggesztik az Ab döntéseinek szemlézését.

Hosszú évek óta tartó kényszerhelyzetnek vetünk véget, mert úgy érezzük – különösen a hajléktalanság kriminalizálása ügyében született 19/2019. (VI. 18.) határozat után –, hogy a továbbiakban nem legitimálhatjuk az AB munkáját azzal, hogy úgy teszünk, mintha az ismertetett határozatok egy független testület szakmai alapon meghozott döntései lennének – írták.

Idézett döntésében az Ab megállapította, hogy a hajléktalanok kriminalizálása nem alkotmányellenes. Akkori döntésében a testület kimondta, az Alaptörvény értékrendje szerint a nincstelenségre, a hajléktalanságra senkinek nincs joga, ez az állapot nem az emberi méltósághoz való jog része. Az Alkotmánybíróság szerint éppen az okozna sérelmet, ha az egyént az állam magára hagyná anélkül, hogy gondoskodna róla, mivel az emberi méltósághoz való jogot súlyosan sérti az embernek az emberi társadalomból való kiszorulása.

A Fundementum szerkesztői hozzátették, a hajléktalanság kriminalizálásának alkotmányos legitimálásával az Ab a hatalom őre szerepének helyett nyíltan a hatalom szolgálatába szegődött.

„Itt már nem csupán egy számunkra elfogadhatatlan szakmai, hanem egy mélyen antihumánus álláspontot kellett volna bemutatnunk. Mindezek után döntöttünk úgy, hogy határozatlan időre felfüggesztjük az alkotmánybírósági határozatok szemlézését. A szerkesztőség ezzel kíván tiltakozni az embertelenség, az egyének tárgyiasítása ellen. Reméljük, lesz még Alkotmánybíróság Magyarországon, amely kiérdemli egy jogállami alkotmány őrzőjének címét, és azt, hogy minél többen ismerjék meg érvelését. Addig is marad az alkotmányellenes határozatok elvi kritikája a Fundamentum más helyein.”

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!