szerző:
Csányi Nikolett - Tóth Richárd

De egyébként sajnálja a kurdokat.

Kedd este a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadást Kövér László, a Fidesz alakulásáról beszélt először, majd az este második felében aktuálpolitikai kérdéseket is érintett,

Kiderült, szerinte nagyobb sajtószabadság van, mint kellene, illetve sok hibát elkövettek, ezért vesztették el a választást Budapesten. Részletekért kattintson IDE. Ígértük, videóval is jelentkezünk.

Kövér ugyanis a kurd kérdésről is beszélt. A magyar kormány gyakorlatilag egyedüliként Európában kiállt nemrég a török offenzíva mellett, csak később – egy közfelháborodást követően – adta be a derekát és nem blokkolta az EU Törökország szíriai invázióját elítélő határozatát.

Orbán Viktor azonban hétfőn a parlamentben magyar nemzeti érdeknek nevezte a törökök szíriai katonai támadását.

Hallagatói kérdést kapott a kurdokról Kövér, elmondta, hideg fejjel a nemzeti érdek az elsődleges ebben a kérdésben Magyarország számára, nem hagyatkozhat az érzelmekre.

Válaszában kommunistákról és terroristákról is beszélt, valamint arról, hogy “ha egymillió ember megindul, főleg, ha idióta nyugati politikusok még bátorítják is őket”, akkor nem lehet őket megállítani.

De egyébként sajnáljuk a kurdokat, meg azt, ami velük történt – zárta.

Az előadás egy másik pontján a házelnök szólt azokról a külföldiekről is, akik a magyar jogállamiság hiányosságaira hívják fel a figyelmet időről időre, kiemelte a finneket. (Amikor a hvg360-on interjúztunk a finn miniszterelnökkel, ő is keményen kritizálta Orbánt.)

Ne oktassanak ki minket – röviden ez volt Kövér álláspontja.

Kövér László meglepő módon az okostelefonokról is elmondta, mit gondol, általános megdöbbenést keltve hallgatóságában.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Radar 360: ellenzéki összezördülés Ferencvárosban, Gyurcsány nyugtatgat Czeglédy miatt

Radar 360: ellenzéki összezördülés Ferencvárosban, Gyurcsány nyugtatgat Czeglédy miatt

Összeállt a Spotify egy varázslatos céggel, az eredmény magáért beszél

Összeállt a Spotify egy varázslatos céggel, az eredmény magáért beszél

Holnap érkezik egy igazán olcsó és izgalmas telefon

Holnap érkezik egy igazán olcsó és izgalmas telefon

Trump Erdogannak: Régi jó barátom

Trump Erdogannak: Régi jó barátom

A nulladik osztály egy rossz válasz egy égető problémára

A nulladik osztály egy rossz válasz egy égető problémára

Parlamenti bizottságok korlátoznák Palkovics hatalmát

Parlamenti bizottságok korlátoznák Palkovics hatalmát