Két nap kellett a kormánynak, hogy Gothárra húzza a vizes lepedőt

Két nap kellett a kormánynak, hogy Gothárra húzza a vizes lepedőt

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának két napja még nem jutott eszébe felemlegetni a Katona József Színházban történteket, mikor a változtatást indokolta.

Gulyás Gergely miniszter és Kocsis Máté frakcióvezető is azt állítja, a Gothár-ügy és annak kezelése miatt módosítják a "kulturális szakágazat irányításáról" szóló törvényt, azonban a hvg.hu birtokába került előterjesztés erre még csak utalást sem tesz.

Az egyelőre nem nyilvános dokumentum alapján az mondható el, hogy az állam a pénzért cserébe beleszólást kér a színházak igazgatóinak kinevezésébe vagy leváltásába. A jövőben a fenntartó három éves működési megállapodást köthet a kormánnyal, így juthat csak állami pénzhez. Az nem világos, hogy a főváros egy megállapodással az összes színházára megkötné-e a megállapodást, vagy kimazsolázhatja azt, ahol nem kér Kásler beleszólásából.

A szikár paragrafusokban nyilván nem kezdhettek volna el moralizálni, azonban ennek nyomát az általános és a részletes indoklásban sem találtuk. Ott is inkább a pénz dominált. A részletes indoklásból idézünk:

"a jelentősebb állami szerepvállalás esetén indokolt az azonos súlyú jogosultság megadása is, és miután a források felhasználásának elsőszámú letéteményese az előadó-művészeti szervezet vezetője, annak megbizatásakor az állam, mint finanszírozó szempontjai is érvényesítendők."

Elsőként szerdán írt egy szakmai portál a tervezett módosításokról, melyre az Emberi Erőforrások Minisztériuma délután reagált. Közleményükben szóba sem hozták Gothár Pétert vagy a zaklatási ügyet, azt részletezték, hogy a színházak működési modelljét teszik átláthatóvá, majd a fenntartás módozatait részletezték.

Ehhez képest két nappal később a Magyar Nemzet megírta, hogy konkrétan a Katona József Színházban kialakult állapotok miatt változtat a kormány a szabályokon, majd fél nap múlva erre erősített rá Kocsis Máté és Gulyás Gergely. Azt nem tudni, hogy a több törvény módosítását részletező javaslatcsomag egyes elemei mikor készültek, az azonban biztos, volt, ami már október 29-én megjárta a Közigazgatási Államtitkári Értekezletet. A Gothár-ügy ezzel szemben november 19-én robbant ki, Gothár Péter másnap vallotta be, hogy ő közeledett "erkölcsileg elfogadhatatlan módon" egy kolléganőjéhez egy éve. Nem sokkal később a szexuális zaklatás miatt kirúgták a rendezőt. A főváros elégedett volt az ügy kezelésével, a kormány viszont nem.

Hozzászólások