Farkas Zoltán: Észvesztő

Farkas Zoltán: Észvesztő

Utolsó frissítés:

Farkas Zoltán Szerző:

Farkas Zoltán
Farkas Zoltán
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Szubjektív lapajánló.

„Ma az abszolút ész kimúlt éjfél előtt tizenegyre.” Ezt a sokértelmű és sejtelmes mondatot a kairói bolondokházának igazgatója, bizonyos Begriffenfeldt suttogta Peer Gynt fülébe, akinek csak lassan esik le a tantusz, hogy nagy utazása során hova is tévedt. A helynek és a pontos időnek Ibsen drámáján kívül megkülönböztetett szerepe volna egy hírmagazinban is. Hogy mennyire, azt a HVG 1986. május 10-ei száma bizonyítja – utólag.

Ebben a HVG így magyarázkodik, miért csak szőrmentén számol be az évszázad atombalesetéről: „A szerencsétlenségről lapzártáig a magyar lapokban közzétett információkat szedtük csokorba.” Ami virágnyelven annyit tesz, hogy Magyarország legjobb hírmagazinja is kizárólag azokat a közleményeket merészelhette közzétenni és elemezni, amelyeket a glasznoszty előtti Szovjetunió hírügynöksége hivatalosan kiadott a már napokkal korábban, április 26-án bekövetkezett tragédiáról, és a magyar újságok is átvettek. Például ezt, Borisz Jelcinre, a kommunista párt egyik csúcsvezetőjére hivatkozva: „A baleset okai egyelőre ismeretlenek, miután a szakértők még nem hatolhattak be az erőműbe”, de az biztos, hogy „Csernobilban nem történt nukleáris robbanás”.

Nyilván éjfél előtt, tizenegy után.

De félre a képes beszédet, maradjunk a tényeknél. Erre tesz kísérletet Szellem rovatunk, amely a Csernobil című televíziós produkció ürügyén egyebek közt azt firtatja, hogyan s miért lett tragikusan hiábavaló a mentésbe bekapcsolódott bányászok áldozata. Szintén a nyolcvanas évekbe repít vissza a köznevelési törvény mostani módosítása, de immár honi terepen; e szerint

egy iskolaigazgatónak fontosabb a politikai igazodás, a  megfelelés felfelé, mint a szakmai teljesítmény

 – értelmezi Magyarország rovatunk, majd konkrét példákkal igazolja, hogy a hatalmi szempontok máris eluralták a pedagógiaiakat. Csatlakozik hozzá esszénk szerzője, a privatizáció kezdeti szakaszának irányítója, Tömpe István, aki úgy fogalmaz: „Orbán valójában nem csupán az illiberalizmus szószörnyére, nem is csak a jobboldali értékek vonzerejére, hanem Kádár János egykor hatásosan alkalmazott formuláira is rátalált.” A legújabb időket pedig egy másik meséből vett hasonlattal jellemzi:

Ali baba és a 40 rabló immár azonos egyletben működik.

Ezt a mindent átfogó egyletet az állam közpénzekből finanszírozza, olykor a vállalatain keresztül, amelyek a baráti vállalkozásokat hizlalják nagyra; erről tanúskodik Fókuszban rovatunk. A rendszer egészét Körösényi András politológus úgy jellemzi, hogy a választások célja nem más, mint „a vezér tevékenységének az utólagos jóváhagyása, ami azonban megvonható”. A megvonást a 2014-es tusványosi beszédben felmagasztalt Törökországban már gyakorolják is: Isztambulban meg kell ismételni a helyhatósági választást, mert azt minimális szavazattöbbséggel az ellenzék nyerte meg. A magyar kormányfő öt éve a nemzetközi elemzések sztárjaként említette Erdogan rendszerét, ám azóta sok víz elpárolgott a Boszpurusznál, Orbán sztárjából pária lett. Bár Isztambulban még mindig Erdogan jelöltjének lejt a pálya, Világ rovatunk szerzője úgy véli, tisztességes választáson nem legyőzhetetlen.

Ha bebizonyosodik, hogy mégsem – ott sem és tán itt sem –, akkor nem marad más, mint a tanulság, amivel Peer Gynt védi magát a bolondokházában: „Meg van írva, s némi joggal: / üvöltsünk a farkasokkal.”

A szerző a HVG munkatársa

Hozzászólások