szerző:
hvg.hu

A szemtanúk ismerték fel a debreceni gyalogosgázolás feltételezett elkövetőjét. Segítségnyújtás elmulasztása miatt kell felelnie.

Zebrán ütöttek el csütörtökön reggel egy nőt a debreceni Csapó utcában, a sofőr a baleset után magára hagyta a súlyosan sérült gyalogost.

Később, miközben a rendőrök helyszíneltek, az egyik szemtanú jelezte, hogy a nézelődők között felismerte a járművezetőt, és nem messze az autója is ott parkol. Mint kiderült, a helyi lakos valóban elhajtott a helyszínről, majd nem sokkal később visszatért, és úgy tett, mintha csak egy kíváncsiskodó lenne.

A rendőrök a szemle során megvizsgálták a férfi autóját, aminek a szélvédője még akkor is annyira le volt fagyva, hogy csak egy kis részen lehetett kilátni rajta. A Debreceni Rendőrkapitányság a 46 éves járművezetővel szemben segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A hatóság az eset nyomán arra hívta fel a figyelmet, hogy a járművezetőknek indulás előtt kötelességük letakarítani az üvegfelületekre lecsapódott párát, azokra lerakódott jeget, havat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Csavarokkal teleszurkált virsli miatt pusztult el egy kutya Dorogon

Csavarokkal teleszurkált virsli miatt pusztult el egy kutya Dorogon

Orbán a koronavírus miatt nem szólalt fel a Parlamentben

Orbán a koronavírus miatt nem szólalt fel a Parlamentben

Sikeres volt a drónrepülő tesztje, ami egy évig maradhat leszállás nélkül a levegőben

Sikeres volt a drónrepülő tesztje, ami egy évig maradhat leszállás nélkül a levegőben

Vajna Tímea talpig szőrben, Hargitai Bea egyenesen az űrből – a TV2 vagy az RTL Klub maszkos őrültsége jobb?

Vajna Tímea talpig szőrben, Hargitai Bea egyenesen az űrből – a TV2 vagy az RTL Klub maszkos őrültsége jobb?

Az én hetem: Mészáros, Kaleta, forint – Lackfi János rémálma

Az én hetem: Mészáros, Kaleta, forint – Lackfi János rémálma

10,3 millió forinttól indul itthon a zöld rendszámos Kia Ceed

10,3 millió forinttól indul itthon a zöld rendszámos Kia Ceed