Akár félmillió forintos bírság is járhat petárdázásért

  • hvg.hu hvg.hu
Akár félmillió forintos bírság is járhat petárdázásért

Kedden délután jelent meg a parlament honlapján a „Egyes törvényeknek az állatok fokozott kímélete érdekében szükséges módosításáról” című törvényjavaslat, amelyet Dr. Budai Gyula (Fidesz), Böröcz László (Fidesz), Dr. Simicskó István (KDNP), Nyitrai Zsolt (Fidesz) képviselők nyújtottak be.

A módosító szerint „a polgári célú pirotechnikai tevékenységet jogosulatlanul végző, az előírásokat megsértő személyt" bírsággal sújtják, melynek legkisebb összege ötvenezer forint, legnagyobb összege ötszázezer forint.

A módosító szerint aki az ilyen robbanóanyagok előállítására, forgalmára, tárolására, szállítására, felhasználására és megsemmisítésére vonatkozó előírásokat megszegi, vagy robbanóanyagot vagy robbanó szerkezetet talál vagy annak hollétéről tudomást szerez, és ezt a tényt haladéktalanul a rendőrségnek nem jelenti be, szabálysértést követ el.

Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényt is módosítanák, a jövőben "aki pirotechnikai terméket jogosulatlanul felhasznál vagy a pirotechnikai termékek felhasználására vonatkozó előírásokat megszegi, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a pirotechnikai termékkel visszaélés a köznyugalmat súlyosan megzavarta.”

A törvény a kihirdetését követő hatvanadik napon lép hatályba, egyes részeinek elfogadásához kétharmados többség kell.