„A diplomata útlevele marad, majd ha visszavonul, visszakérem tőle” – válaszolta Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amikor az ATV a Dzsudzsák Balázsnak általa juttatott diplomata útlevél ügyét firtatták.
Dzsudzsák Balázsról májusban derült ki, hogy diplomata útlevelet használ. Ezt akkor azzal indokolta a külügy, hogy ő a válogatott csapatkapitánya és külföldi csapatban játszik, de októberre már egyik sem igaz: a 33 éves támadó a másodosztályú Debreceni VSC-be igazolt nyáron az Egyesült Arab Emírségek beli Al-Ain csapatából, a válogatottba pedig Marco Rossi szövetségi kapitány be sem hívta ősszel, így csapatkapitány sem lehetett. Rossi döntését sokan megkérdőjelezték, Dzsudzsák ugyanis a válogatott ikonikus tagjának számított, 108-szor lépett pályára annak színeiben.
Szíjjártó hozzátette, hogy a magyar válogatott az ő segítségére a továbbiakban is számíthat.
Dzsudzsák Balázs, a magyar válogatott előző csapatkapitánya egyébként közeli kapcsolatot ápol Szíjjártóval: csütörtökön együtt nézték az 1:3-as magyar győzelemmel záruló Bulgária-Magyarország mérkőzést. Szíjjártó szerint Dzsudzsákból még lehet csapatkapitány, a miniszter úgy fogalmazott, hogy csak az elmúlt három meccsen vezette más pályára a válogatottat.
Anya engedélyével ma a fiúk fél tizenegyig ébren maradhatnak. Kapitány is megjött, mehet a meccs!Hajrá, magyarok!!!
Közzétette: Szijjártó Péter – 2020. október 8., csütörtök